Ismét új korszak kezdődik a magyar teleházak történetében

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 2001. április 2. 18:07
2001. március 30-án lejárt a Magyar Teleház Szövetség eddigi vezetésének a mandátuma, a teleházak tisztújító közgyűlésen választottak egy jelentős mértékben megújult és megfiatalított vezetőséget.
A magyar teleházmozgalom az elmúlt évek során az ország egyik legnagyobb civil mozgalmává, a Magyar Teleház Szövetség pedig a legnagyobb civil szervezetté fejlődött. Az országban jelenleg kétszázötvennél több teleház működik, illetve épül, amelyek legalább másfél ezer – elsősorban - kistelepüléssel tartanak kapcsolatot. A teleházakon keresztül több mint egymillió ember éri el a legmodernebb információs eszközöket és technológiát. Elkészült a mozgalom hosszú távú – 2006-ig tartó – stratégiája, amit a kormányzat beemelt a Széchenyi-tervbe. A stratégia világosan megfogalmazza az utat, ami – a legkisebb településeken is megépülő teleházak segítségével - a vidéki embereket is elvezeti az információs társadalomba.

Az új vezetőség tagjai:

Elnök: Gáspár Mátyás (Csákberényi teleház)

Alelnök: Balog László (Jászkisér)

Főtitkár: Szakál Tibor (Délalföldi Teleházak Regionális Egyesület)

Teleház Kht.-igazgató: Pálvölgyi Péter (Partneriroda, Budapest)

Az elnökség tagjai: Csernai Árpád (Mártély), Dicső László (Alsómocsolád), Füstös János (Csurgó), Insticei Zoltán (Márokpapi), Kőrösi Katalin (Paprét), Kuti Imréné (Györköny), Pintér Antal (Zalalövő).

A MTSZ felügyelőbizottsága: Gere Zoltán (Pári), Nagy Zoltánné (Ópályi), Mócsán Tiborné (Hajdúbagos).

A Teleház Kht. felügyelőbizottsága (a bizottság lemondott tagjai helyett): Boda János, Kőrösi Jánosné (Bezenye), Nánássy Elek (Nyírpét).

Örökös tiszteletbeli elnök: Kovács Győző (Budapest).

Kulcsszavak: +legfontosabb teleház

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36