Az LLP-csoport 2000. évi bevétele másfél milliárd forint volt

, 2001. április 11. 18:20
Az LLP-csoport, az üzleti és pénzügyi szoftvermegoldásokat forgalmazó vállalat közzétette 2000. évi bevételét; december 31-én 1,581 milliárd forinttal (5,27 millió dollár) zárta az évet. A nettó bevétel ugyanerre az időszakra 63 millió forint (0,21 millió dollár). Az LLP Budapest bevétele az LLP-csoport összbevételének 26 százaléka volt.
"A 2000-es év globálisan hanyatlást mutatott az IT-kiadásokat illetően, és a piac sokkal lassabban és később kezdett el újra fellendülni, mint ahogy ezt becsülték, ami a millennium előtti és utáni befektetések befagyasztásával magyarázható" - nyilatkozta Barbara Dreska, az LLP Budapest ügyvezető igazgatója. "Az LLP-csoport, mint sok más hasonló vállalat, a fő tevékenységi körében (üzleti és pénzügyi rendszerek bevezetése középes méretű vállalatok részére) érezte ezt a hanyatlást, illetve a csak késő nyáron tapasztalható fellendülést."

"Mindazonáltal vállalatcsoportunk folytatta tervezett befektetéseit a 2000-es év során is, újabb termékeket kezdett el forgalmazni, például a Pivotalt (CRM-szoftvercsomag), illetve saját termékek fejlesztésével is foglalkozott - ennek eredménye a time@work időelszámoló szoftvercsomag, illetve a SunB2B webes applikáció. Folytattuk a földrajzi terjeszkedést is, legújabb leányvállalatunkat Szófiában nyitottuk meg. A nyereség enyhe csökkenése tükrözi a piaci helyzetet, illetve a vállalat stratégiáját, hogy folyamatosan újabb termékekbe, szolgáltatásokba, helyszínekbe fektessen be, amellyel még több ügyféligényt tud teljesíteni. A csoport várhatóan növeli mind a bevételét, mind a nyereségét a 2001-es év során" - teszi hozzá Adam Bager, az LLP-csoport alapítója és elnöke.

Az éves csoportbevétel országonkénti megoszlása:

LLP Praha: 47%

LLP Budapest: 26%

LLP Bucharest: 17%

LLP Bratislava: 7%

LLP Zagreb: 2%

LLP Sofia: 1%

Kulcsszavak: +céginfo LLP

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55