Peerless: nagy kapacitás kis méretben

Tóth Kristóf, 2001. május 24. 21:43
Az Iomega elkezdte szállítani a kis méretű, ugyanakkor nagy kapacitású Peerless adattároló eszközeit.
Az Iomega elsősorban a nagyon hatékony adattároló technológiáinak, megoldásainak és eszközeinek köszönhetően ismert a felhasználók körében. A cég legfontosabb termékei közé a Zip és Jaz meghajtók tartoznak, ami nem is csoda, hiszen ezek nagyon népszerűek. Az Iomega szakemberei az eddigieknél jóval nagyobb teljesítményű adattároló megoldást szerettek volna kidolgozni, amikor elkezdték kifejleszteni a Peerless meghajtót. A fejlesztések végül nagyon sikeresen zárultak.

A Peerless meghajtót az Iomega először márciusban mutatta be. A kis készülék teljesítménye és hatékonysága sok szakembert meglepett. A meghajtó körülbelül akkora, mint egy kéziszámítógép, sőt a vele kompatibilis lemezeknél sem sokkal nagyobb. A Peerless elsősorban a nagy kapacitásával hívja fel magára a figyelmet, ugyanis az új hordozható adattároló eszköz támogatja a 10 és a 20 gigabájtos lemezeket is. A könnyen cserélhető diszkeken tehát jóval több adatot lehet rögzíteni, mint a CD- vagy DVD-lemezeken. A nagy kapacitásnak köszönhetően a Peerless alkalmazható biztonsági mentések készítéséhez. Természetesen kiválóan lehet használni digitális videók, zenék vagy képek tárolására is.

A Peerless fejlesztésénél a szakemberek odafigyeltek az adatok biztonságos tárolására is. Ezért a meghajtó ellenálló az ütésekkel és a rázkódásokkal szemben. A lemezek esetében olyan technológiákat is alkalmaztak, amelyek védenek az adatvesztés ellen, és biztosítják a biztonságos adattárolást.

A Peerless nagyon sokoldalúan használható fel, ami annak is köszönhető, hogy a meghajtó FireWire, USB és SCSI interfészeken keresztül is csatlakoztatható a számítógéphez, miközben az adatátviteli sebessége elérheti a 15 megabájt/másodpercet is. A Peerless mind a hagyományos PC-kkel, mind pedig a Macintosh számítógépekkel együtt használható. Kompatibilis a Windows 98, a Windows ME, a Windows 2000 és a MAC OS 8.6-9.X operációs rendszerekkel. Az Iomega az új meghajtója mellé egy gazdag szoftvercsomagot is ad, amely tartalmazza a következő szoftvereket: IomegaWare, QuikSync, MusicMatch Jukebox, MGI PhotoSuite III, MGI VideoWave III, Iomega Backup.

Az Iomega Peerless meghajtó ára 250 dollár (75 000 forint). A 10 GB-os lemezek 160 dollárba (48 000 forintba), míg a 20 GB-os diszkek 200 dollárba (60 000 forintba) kerülnek.

Kulcsszavak: adattárolás Iomega

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36