Hangos e-mail

Kollár Csaba, 2001. június 10. 19:36
A nagy, amerikai internetes portálok többsége már vezeték nélküli eszközökkel is elérhető az USA-ban. A legújabb fejlesztés pedig a hangos e-mail.
Miközben az USA Európa után kullog a mobiltechnológiát és a mobilkultúrát illetően, addig komoly sikereket ér el a fix internetes alkalmazások tekintetében. Erre alapozva gondolták úgy a portálok és az operátorok, hogy olyan vezeték nélküli fejlesztéseken dolgoznak, ami a már meglévő hagyományos internetes oldalakat vezeték nélküli eszközök segítségével is elérhetővé teszi. Nem áll rendelkezésünkre pontos adat azt illetően, hogy az USA-ban egy nap hány e-mailt küldenek vezeték nélküli eszközökön keresztül. „A vezeték nélküli e-mail egyre inkább felkelti azon felhasználók figyelmét, akik amúgy is mobilkommunikációs eszközökkel rendelkeznek” – nyilatkozta Ken Dulaney, a Gartner Group elemzője. Az amerikai fogyasztók számos módon kaphatnak e-mailt telefonjukra, és a szolgáltatók tervei szerint a jövőben „minden lehetséges módon támogatni kell az e-mailek elolvasását bármilyen kommunikációs eszközön”. Az ok egyszerű: az USA csökkenteni szeretné a közte és Európa között levő vezeték nélküli technológiai lemaradást. Az egyik legújabb fejlesztést az AOL ügyfelei vehetik igénybe. Az AOLbyPhone segítségével az 1-800-AOL-1234 szám hívását követően a megfelelő parancsok kiadása után meghallgathatjuk e-mailünket, illetve válaszolhatunk is rá.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36