Sony eVilla, rossz időzítés?

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. június 14. 21:23
A Sony megjelenteti eVilla nevű internetberendezését, mely korlátozott képességű számítógépként webszörfölésre alkalmas, ám a piaci elemzők megkérdőjelezik a termék piaci bevezetésének időzítését.
Szerintük a Sony olyan időben indítja útjára a terméket, mikor annak piacát már szinte minden jelentős vállalat elhagyta, mivel nem látták igazolódni üzleti elképzeléseiket. A készülék kifejlesztésének 18 hónapja alatt a 3Com és a Netpliance is kiszállt ebből az üzletágból, a Gateway még árusítja America Online alapú berendezésit, de alaposan átgondolja üzleti stratégiáját. A sikerre ugyan meg van az elméleti lehetőség, de felmerül a kérdés, hogy mennyivel olcsóbb a jóformán csak szörfözésre és e-mail fogadásra alkalmas eVilla egy átlagos asztali gépnél. Korábban azt jósolták, hogy négy éven belül 5,5 millió ilyen internetszörfgépet adnak majd el, majd csak 2,7 millióról beszéltek, most azonban kiderült, hogy tavaly az USA-ban mindössze 150 ezer kelt el belőlük. Az eVilla nem filléres mulatság, 500 dollárba kerül majd, és ehhez hozzájön egy havi 21 dollár 95 centes internet-hozzáférési költség.
Kulcsszavak: Sony pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Az Everguest szoftvere felforgatja a turizmus állóvizét

2024. május 27. 17:30

Minden második magyar internetező volt már áldozata kibertámadásnak

2024. május 22. 14:37

XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY

2024. május 17. 14:47

Az IKEA Kreativ megérkezett Magyarországra

2024. május 15. 17:52