Újjáalakult a Jugoszláv Teleház Szövetség

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 2001. július 3. 09:35
Az elmúlt évben megnyílt 66 jugoszláviai teleház és telekunyhó Panoniján közgyűlést tartott, és újraválasztotta a szövetség vezetőségét.
A közgyűlésen a szövetségi, a szerbiai és a vajdasági kormánynak számos tagja, képviselők, többek között a civil szervezetekért felelős Olivera Jelkic igazságügyminiszter-helyettes is részt vett. A közgyűlésen megjelent a belgrádi magyar nagykövetség képviselője és Nizák Péter, a DemNet igazgatója is.

1999. augusztus 2-án látogattak el először a magyar teleházmozgalom vezetői - Gáspár Mátyás és Kovács Győző - Topolyára, ahol - a topolyai Universal áruházlánc támogatásával - 1999. október 16-án megnyílt az első jugoszláviai teleház. Hamarosan - október 23-án - megalakult a Jugoszláv Teleház Szövetség is. A topolyai teleház alapítója és a szövetség első elnöke Verbászi András volt. A politikai változások a szövetségbe is begyűrűztek, ezért tavaly az elnököt újraválasztották, egy időre Miskolci József vállalkozó vette át az elnökséget.

Ezután - ugyancsak az Universal áruház támogatásával - a környéken több teleház is nyílt: Kishegyesen, Tóthfalun, Pacséron és Muzslyán, azt azonban látni lehetett, hogy anyagi támogatás nélkül a teleházmozgalom csak nagyon lassan fog fejlődni, noha a szövetség számos fórumon próbálta meggyőzni az önkormányzatokat, hogy építsenek teleházakat.

A nagy változás még a politikai fordulat előtt, 2000 tavaszán következett be, amikor a Jugoszláv Teleház Szövetség, a Magyar Teleház Szövetség és a magyarországi DemNet közösen pályázatot nyújtott be a jugoszláviai US-AID programhoz teleházak és telekunyhók építésére. Miután az amerikai kormány úgy látta, hogy a politikai „jégkorszak” ellenére az említett három szervezet biztosítani tudja, hogy az amerikai támogatást mindkét nagy országrész - Szerbia és Vajdaság - kis falvainak civil szervezetei kapják, ezért tavaly júliusban a támogatás - majdnem 700 ezer dollár - megérkezett.

A pályázatot, majd utána a teleházvezetők képzését a három szervezet a Magyarországon jól bevált pályázati módszerrel bonyolította le, aminek eredményeképpen mára mind a 66 teleház és telekunyhó megnyitotta kapuit.

A 2001. június 31-i közgyűlés előtt valamennyi új teleház és telekunyhó belépett a Jugoszláv Teleház Szövetségbe, hogy megválassza az új elnökséget.

Verbászi Andrásnak, a topolyai teleház alapítójának nagy elégtétel, hogy az új teleházak és telekunyhók képviselői - elismerve a szervezet létrehozásában úttörő tevékenységét - 100%-os szavazati aránnyal ismét elnökké választotta.

A vezetőség többi tagja:

Alelnökök: Bacskulin István, Vajdaság mezőgazdasági titkárhelyettese, tartományi képviselő, a horgosi teleház vezetője és Markovic S. Mirko író, a belgrádi „Djordje Jovanovic” könyvtár igazgatója, a ljigi teleház, a moravci és a belanovicai telekunyhók alapítója.

Elnökségi tagok: Eftovski Boris marketingszakember, vállalkozó, az IvanjicaNet teleház vezetője; Janackovic Sasa, a belapalankai teleház és a crvena rekai telekunyhó alapítója; Latinyák Tibor informatikus, a csókai teleház alapítója; Molnár Ibolya jogász, a becsei teleház alapítója; Sladojevic Olivija néprajzkutató, az omolyicai teleház alapítója; Sági Mihály mérnök, a temerini teleház alapítója.

Programigazgató: Beer Miksa újságíró, a jugoszláv teleház mozgalom úttörője, számos teleház és telekunyhó alapítója.

A felügyelőbizottság elnöke: Paunovic Momcilo vállalkozó, a rudniki teleház egyik alapítója.

A felügyelőbizottság tagjai: Bata Ferenc, a Teleház Tóthfalu Fejlődéséért Egyesület és a tóthfalui teleház alapítója; Szombathy Zoltán magiszter, gépészeti agrármérnök, a pacséri teleház és az orekovici telekunyhó alapítója.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55