Holnap kezdődik a show!

MTI Sajtóadatbank, 2011. január 5. 03:20

 világ legrangosabb műszaki-informatikai szakkiállítására, a január 6-án kezdődő fogyasztói elektronikai show-ra (CES) idén mintegy 120 ezer regisztrált résztvevőt várnak, ezek szép számmal vonultatnak majd fel iPAD utánzatokat is, miközben a hordozható számítógépek piacát megrengető Apple a szokásához híven most sem jelenik meg.  Tara Dunion, a CES egyik szervezője elmondta, hogy eddig mintegy 40 új táblagéppel találkozott, a számításai szerint a kiállításon akár nyolcvan új típus is megjelenhet. A legnagyobb kihívók között szerepel a dél-koreai Samsung, valamint az amerikai Hewlett-Packard és a Dell informatikai óriások. 



A sok új tablet mindezzel együtt nem tudja megrengetni az Apple elsőségét.  A Goldman Sachs amerikai befektetési bank idén mintegy 37,2 millió iPad értékesítésére számít, miközben a Gartner előrejelzései szerint a teljes táblagéppiac 2011-ben összesen 55 millió darabos eladása számíthat.
A tavalyi CES-en a háromdimenziós televíziózás volt a legnagyobb sláger, azonban a viszonylag drága készülékek és a térhatású műsorok hiánya miatt az eladási adatok egyelőre még nem igazolták a vásárlók érdeklődését. A gyártók ezért most továbbléptek, és a televíziók internetes kapcsolatára is nagyobb figyelmet fordítanak. A jövő tévéje tudásban állítólag olyan lesz, mint egy mai okostelefon. 
A kiállításon a széles sávú mobilhálózatok legújabb fejlesztését, a negyedikgenerációs (4G) mobilkommunikációt is megcsodálhatják az érdeklődők.  Az első kísérleti hálózatot az Egyesült Államokban decemberben helyezték üzembe. 
A technológiával mindkét irányban nagyságrendekkel gyorsabb, azaz a legkevesebb 100 megabit/másodperces sebességet biztosító kapcsolatot telefonok híján még csak laptopokhoz illeszthető USB-s modemeken tudják demonstrálni.

Kulcsszavak: CES CES 2011 Apple Samsung

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36