Ballmer: 2010 semmihez sem hasonlítható jó év volt

Vértes János Andor, 2011. január 6. 11:18

Steve Ballmer a CES megnyitását megelőző előadásában (magyar idő szerint mára virradó éjszaka) felvázolta, hogy hova jutott el cége, a Microsoft az elmúlt évtizedben, miket jelentett számukra 2010, és mi várható 2011-ben. Az újdonságok bemutatásában - ahogy ez más lenni szokott az ilyen előadói show-műsorokban, segédkeztek a vezérigazgató munkatársai is: Ron Forbes (ő mutatta be az Xbox TV-t), Liz Sloan (Windows Phone) és Mike Angiulo (Windows PC).

Előadását ezekkel a szavakkal kezdte: "2010 nagyon nagyon izgalmas év volt cégünk életében. Bejelentettük a Windows Phone 7-et, az Office 2010-et, a Kinectet, bevezettük az Internet Explorer 9-et és az Office 365 szolgáltatást. Jelentős növekedést könyvelhettünk el a Bing és az Azure szolgáltatások terén. És a Windows 7 bámulatos sikerét látva valóban kimondhatjuk, olyan év volt, mint egyik korábbi sem."

A múlt kapcsán a Microsoft vezérigazgatója szólt az elmúlt évtizedről is, amelynek során a Microsoft erőteljesen fordult a szórakoztatás és a fogyasztói elektronika felé, ám - mint általában - egy CES nyitóelőadásnak mégiscsak a jövőről, konkrétan az itt helyben bemutatott újdonságokról kell szólnia, így Steve Ballmer váltott segítségeket invitálva a színpadra bemutatta a Microsoft három legfontosabb új termékét: az Xbox TVt, a Windows Phone-t és a Windows PC-t. 

A Microsoft első embere láthatóan a 60 napja piacra dobott Kinectre volt a legbüszkébb. Ehhez újdonság egy olyan Avatar, amely imitálja a mimikánkat, mozgásunkat. Egyelőre 20 országban érvényes lehetőség a Microsoft és az ESPN szerződése, amelynek révén Xbox 360-on is követhetjük a sportközvetítéseket. 

Kulcsszavak: CES 2011 CES Microsoft

hirek.com ROVAT TOVÁBBI HÍREI

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36