Terjeszkedik az Amazon Appstore
Az Amazon tegnap bejelentette, hogy bővíti alkalmazásboltját: közel 200 országban lesz elérhető a következő hónapokban. Ezzel bizony jócskán a Google Play fölé kerekedik.
Az Amazon nemcsak saját appstore-ral rendelkezik, de egyre bővíti annak elérhetőségét is. A közeljövőben csaknem 200 országban lesznek elérhetők az applikációk, ami nem kis szám, ha belegondolunk, hogy a régebb óta piacon lévő és nagyon népszerű Google Play is csak 134 országban érhető el. De még az ENSZ-nek is kevesebb, mint 200 tagállama van.
Az országokban folyamatosan teszik elérhetővé az Amazon Android alkalmazásáruházát az elkövetkező hónapokban: Ausztráliában, Brazíliában, Kanadában, Mexikóban, Indiában, Dél- Afrikában, Pápua Új-Guineában és Vatikánban lesz elérhető a szolgáltatás.
Jó hír, hogy az alkalmazások is automatikusan elérhetők lesznek, hacsak a fejlesztők nem döntenek úgy, hogy saját terméküket nem engedélyezik ezekben az országokban. De lássuk be, nehéz elképzelni, hogy a fejlesztők ne lennének érdekeltek a nemzetközi forgalmazásban. Ráadásul most már biztos – sajtóközleményben erősítették meg – hogy az új Kindle Fire-t ezekben az országokban forgalmazzák majd.
Forrás: Techspot.com
Kapcsolódó cikkek
- A mobilinternet is elősegítette az előfizetések gyarapodását
- A PC játékok még mindig hódítanak
- Egyre inkább az olcsó táblagépeket keresik
- A Samsung ráverhet vetélytársaira
- Boldog 7. szülinap a Twitter életében: több mint 200 millió felhasználó
- Mérföldkőhöz érkezett a YouTube
- Foglalkoztatásban az EU éllovasai között
- Siker és újítás a Prezinél
- Jól jött a filmiparnak a Megaupload leállása
- Duplázna idén a Samsung
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.