Nőtt a Telekom Austria nyeresége a második negyedévben

MTI Sajtóadatbank, 2013. augusztus 12. 10:55

Forgalomcsökkenés mellett növelte eredményét a második negyedévben és az első félévben a Telekom Austria - derül ki a vállalat hétfőn közzétett eredmény beszámolójából.

A Telekom Austria a második negyedévben az egy évvel korábbinál 1,9 százalékkal alacsonyabb, 1,043 milliárd eurós forgalom mellett üzleti eredményét 6,4 százalékkal 105,5 millió euróra, nyereségét pedig 54,2 százalékkal 52,5 millió euróra növelte.

 

Az első félévben a Telekom Austria 2,092 milliárd euró, forgalmat bonyolított, az előző évinél 1,2 százalékkal alacsonyabbat, üzleti eredménye pedig 5,8 százalékkal 223,3 millió euróra, nyeresége 33,5 százalékkal 108 millió euróra emelkedett.

 

A Telekom Austria (TA) forgalma az első félévben Ausztriában, Bulgáriában és Horvátországban csökkent, sorrendben 2,5, 18,2 és 2,1 százalékkal. Fehéroroszországban a forgalom 18,9 százalékkal, a többi piacon pedig együttesen 8,3 százalékkal emelkedett.

 

A Telekom Austria az idei évre megerősítette májusban kiadott 4,1 milliárd eurós forgalmi előrejelzését és részvényenként 0,05 eurós osztalékfizetési előirányzatát.

 

http://www.telekomaustria.com/dateien/results-qu2-2013.pdf

Kulcsszavak: Telekom Austria +céginfo

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36