Nagy sláger az új iPhone

MTI Sajtóadatbank, 2014. szeptember 17. 12:33

Az amerikai információ-technológiai óriáscég hétfőn közölte, hogy az első 24 óra alatt négymillió darab iPhone6 és iPhone6 Plus telefont rendeltek meg a fogyasztók. Az előző, 2012-ben megjelent iPhone modellekre csak feleennyi, kétmillió megrendelés érkezett az első nap.

Az Apple közlése szerint sok megrendelésnek már pénteken eleget tesznek, de sok készüléket csak októberben szállítanak ki, mivel a kereslet jóval meghaladja a kínálatot. Elemzők annak tulajdonítják a kiugró keresletet, hogy az Apple a korábbinál nagyobb képernyővel látta el az új okostelefonokat. A Janney Capital Markets pénzügyi tanácsadó cég úgy becsüli, hogy az idei utolsó negyedévben 37,4 millió, a jövő év első negyedében pedig további 60 millió új iPhone-készülék talál gazdára.

 



Az új készülékek péntektől lesznek megvásárolhatóak az Egyesült Államok, Kanada, Ausztrália és néhány más ország Apple márkakereskedéseiben. Az amerikai mobilszolgáltatók közül az AT&T, a Sprint, a T-Mobile és a Verizon Wireless, valamint néhány viszonteladó is pénteken kezdi meg az új modellek árusítását.


Az Apple iPhone6 és iPhone6 Plus nevet viselő új okostelefonjai 4,7 és 5,5 hüvelyk képernyőátmérővel rendelkeznek (mintegy 12 és 14 centiméter). A Plus verzió képe élesebb lesz az előző iPhone-okénál, az eddigi hüvelykenként 326 helyett 401 képponttal. A telefonok képernyője 1920x1080 képpont méretű HD-felbontással rendelkezik. A legnagyobb kereslet az 5,5 hüvelyk átmérőjű Plus modellre mutatkozik.

A kisebbik modell ára 199 dollár lesz az Egyesült Államokban kétéves szerződéssel, a nagyobbiké pedig 299 dollár. A készülékek a világ több mint kétszáz hálózati szolgáltatójával lesznek kompatibilisek, beleértve a három kínai szolgáltatót is.

 

Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga)

Mobiltelefon-készülék ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36