PSZT: Egy új mozgalom sziesztára küldi a mobilokat

forrás: Prím Online, 2014. december 11. 15:42

A közös ebéd tartalmasabb eltöltésére hívja fel a figyelmet egy most induló kezdeményezés, a PSZT (Picit Szüneteltesd a Telefonod). A mozgalom célja, hogy telefonunk simogatása helyett minél többen küldjük sziesztára a készülékünket, mi magunk pedig inkább ebédpartnereinkkel beszélgessünk.

Egyre többen vannak, akik még egy órát sem bírnak ki a telefonjuk használata nélkül – különösen feltűnő ez ebéd közben, ami pedig kiváló alkalom lehetne a személyes kapcsolatok ápolására.  Mindezt kutatások is alátámasztják: naponta 150-szer „nézünk rá” telefonunkra, 10 emberből pedig már 8-cal fordult elő, hogy megszakított ebédet vagy beszélgetést, hogy ellenőrizze e-mailjeit, SMS-eit. „Pár hónapja egy céges ebéd alkalmával tűnt fel, hogy mindenki a telefonját kapkodta, illetve tapogatta, és így egyszerűen nem volt meg a lehetőség egy jó beszélgetésre. Akkor hirdettük meg, hogy az ebédidő alatt picit szüneteltetjük a telefonhasználatot, amit azóta több partnerünk is átvett. Ezen felbuzdulva indítottuk útjára a PSZT-et, vagyis a »Picit Szüneteltesd a Telefonod« mozgalmat” – mondta Trentin Tamás, a kezdeményezést meghirdető ReachMedia ügyvezetője.

 


A PSZT különösen most, a karácsonyhoz közeledve aktuális, hiszen a családi, baráti vagy éppen munkatársi körben eltöltött ünnepi ebédnek épp az lenne a célja, hogy együtt legyünk, egymással beszélgessünk. „Szeretnénk, ha a PSZT országos szinten terjedne. Azt akarjuk elérni, hogy minél többen ismerjék fel, mennyire káros hatása lehet annak, ha a telefonunkkal többet foglalkozunk, mint a szeretteinkkel. Mióta mi bevezettük ezt a szokást, sokkal jobb a közös ebédek hangulata, ráadásul senki nem eszi le magát a telefonnal való zsonglőrködés közben, vége a »lapos« ebédeknek” – tette hozzá Fialka Kriszta, a ReachMedia cégvezetője.


A kezdeményezéshez már lehet csatlakozni a www.pszt.hu webcímen, illetve a www.facebook.com/pszt.hu/ Facebook-oldalon. Ezzel jelezheti bárki az ismerősei számára azt, hogy ha vele ebédel, akkor tartalmas időt tölthetnek együtt, miközben a telefon szünetel.
 

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36