Online is elérhetővé válnak a magyar filmklasszikusok

MTI Sajtóadatbank, 2015. december 21. 09:37

Az interneten is megtekinthetővé válik több száz klasszikus magyar film a napokban indult MandaTéka online filmtárban.

A kulturális alapellátás fejlesztése keretében a kormányzat minél szélesebb körben próbál minőségi kulturális szolgáltatásokat biztosítani, ehhez a törekvéshez illeszkedik a MandaTéka elindítása is. A 115 filmmel induló oldalon 508 forintért két napon keresztül lehet hozzáférni egy-egy filmhez - jelentette be Budapesten az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára.
 

Hoppál Péter hangsúlyozta: a Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet (MaNDA) az általa őrzött mintegy 3000 ezer játékfilmből eddig 600-at digitalizált, ezeket a tervek szerint 2016 végéig a MandaTékában is hozzáférhetővé teszik.
 

Sokat közülük ritkán vetítenek, vagy csak nagyon rossz minőségben, kalózmásolatokban elérhetők, a MandaTéka azonban élvezhető minőségű, jogtiszta megtekinthetőséget nyújt a magyar filmművészet legjavához - közölte az államtitkár.
 

Lovas Lajos, a MaNDA főigazgatója hozzátette: az online filmtár 4 megabit/sec sávszélesség fölött jó minőségű elérést biztosít, így akár mobilneten keresztül is élvezhető, hiszen mindenféle platformon fut: PC-n, tableten vagy okostelefonon is. A MandaTéka kezelői felületét nagyon egyszerűre tervezték, az oldal könnyű kereshetőséget és személyes fiókot is kínál - hangsúlyozta.
 

A MaNDA archívuma 13 ezer magyar filmet őriz, ezek felújítása és digitalizációja esetenként 10-20 millió forintba is kerülhet, a MandaTéka ezért nem ingyenes, ráadásul az alkotóknak az online megtekintés után is jár jogdíj - figyelmeztetett.
 

Lovas Lajos bejelentette: jelenleg a Körhinta, Az erdő kapitánya és a Szindbád, valamint karácsonyig még további hét filmklasszikus lesz elérhető díjmentesen a www.mandateka.hu honlapon.
 

Kulcsszavak: onlineszolg videotéka film

Internet-szolgáltatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36