Virtuális térbe költözik a Fiatal Vállalkozók Hete

forrás: Prím Online, 2020. november 16. 12:08

Online és televíziós közvetítéssel kerül megrendezésre az idei Fiatal Vállalkozók Hete november 19-én és 20-án. Az ingyenes üzleti show előadói lesznek mások mellett Dr. Birkner Zoltán, az NKFIH elnöke, Gerandai Károly üzletember, valamint a Netpincér, a Ravak, a Panyolai Pálinka és az Oázis Kertészet első emberei is. A műsorvezető Gundel Takács Gábor.

2020. november 19-én és 20-án idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) a magyar gazdasági „utánpótlás-nevelés” fontos eseményét, a Fiatal Vállalkozók Hetét. A koronavírus miatt idén rendhagyó módon, virtuálisan lesznek követhetőek az üzleti show előadásai és kerekasztalbeszélgetései.

 

Az érdeklődők az országszerte 1,7 millió háztartásban elérhető Fix Tv kábeltelevízió képernyői előtt, valamint online streaming segítségével a világ bármely pontjáról követhetik a programot a fiatalvallalkozokhete.hu-n történt rövid regisztráció után.

 

Az idei fő téma az innováció, amely sok cég életében elengedhetetlen a vírus okozta válsághelyzet kezeléséhez. A programban tippek, előadások és érdekes pódiumbeszélgetések szerepelnek ismert vállalkozók és fontos állami szervezetek szereplésével.

 

 

„Nagyon fontos a rugalmasság a vállalkozóknak most, amikor minden a változásról szól. Szeretnénk biztos pont lenni számukra, ezért fontosnak tartottuk, hogy csak olyan témákról essen szó az idei Fiatal Vállalkozók Hetén, amely érdemi segítséget nyújt ebben az időszakban és segít fókuszált gondolkodással átlendülni a nehéz időszakon” – hangsúlyozta Kovács Patrik, a FIVOSZ elnöke.

 

Az előadók közt szerepel Gerendai Károly, a Sziget Fesztivál alapítója és a Michelin-csillagos Costes étterem tulajdonosa, valamint Patai Zoltán, a Netpincér ügyvezetője is. Szintén előadást tart Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke, s olyan ismert cégek első emberei, mint az Oázis Kertészet, a Ravak, a Panyolai Pálinka, a Teqball, vagy a Food Universum.

 

A program egyik idei támogatója a Magyar Divat és Design Ügynökség, akik jóvoltából az aktuális pályázati lehetőségekről és a kreatív ipar aktuális helyzetéről lesz látható kerekasztalbeszélgetés. Bata-Jakab Zsófia pedig azoknak ad majd ötleteket, akik a kreatív iparban szeretnének vállalkozást indítani. A műsorvezető mindkét nap Gundel Takács Gábor lesz.

 

A Fiatal Vállalkozók Hete tavaly közel tízezer érdeklődőt vonzott. A program célja, hogy bemutassa a vállalkozói és üzleti létet, s ezzel fiatalok tömegét inspirálja vállalkozás indításra. Az esemény ingyenes, bővebb információ és jelentkezés a következő weboldalon: http://fiatalvallalkozokhete.hu/

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36