Volt nincs, buli van

forrás: Prím Online, 2021. július 22. 12:48

Idén a járvány miatt elmaradt a Telekom VOLT Fesztivál, a szervezők azonban nem hagyják magukra a fesztiválhangulatra vágyó fiatalokat. A soproni gigarendezvény helyett a VOLT és a Telekom olyan Minifesztiválok megvalósítását támogatja, ahol ugyan szűkebb körű a részvétel, ám az exkluzív fellépők mellett a hamisítatlan VOLT-feelinget és az élmények megosztását fejlett digitális megoldások is segítik.

A hosszú járványidőszak korlátozásai után az offline jelenlétre, a személyesen átélt pillanatokra biztat mindenkit a Telekom 2021 nyarán. Bár a nagy fesztiválok többségéhez hasonlóan az idei VOLT is elmarad, a Telekommal közösen úgy döntöttek: nem ezen fog múlni, hogy mennyi élmény férhet bele a nyárba. Ezért ebben az évben a nyaralási időszak hagyományosan egyik legnagyobb bulijára több részletben, több privát helyszínen kerül sor, amelyeket számos bulizni vágyó társaság jelentkezései közül választottak ki.

 

A Minifesztiválok ötletét a Telekom adta, a megvalósítás pedig a VOLT és a Telekom együttműködésének új szintjét jelenti, hiszen ezúttal a digitális szolgáltató a lebonyolításba is a korábbiaknál sokkal intenzívebben, saját szakértelmét és digitális eszköztárát is felhasználva kapcsolódott be. A közös felhívásra olyan 50-100 fős, bulizni vágyó társaságok jelentkezhettek – a helyszín, illetve az esemény szlogenjének megadásával – az ország különböző pontjairól, akik vállalták, hogy a július végén, augusztus elején megtartandó bulijaik koncepciói részt vesznek egy rendhagyó versenyen. A beérkezett projekttervek közül az érintett műfajokban (a rocktól az indie-alternatív irányokon át az elektronikus zenékig) járatos szakmai zsűrivel és a Telekommal együtt választották ki a három legígéretesebb elképzelést. A koncepciókat az Akváriumban, a Kikraftolás napján prezentálták a nyertes csapatok képviselői, ahol a mentorok segítségével álmaik minifesztiváljának minden részletét kidolgozták.

 

 

A koncepciók kikraftolásában a buli-házigazdák segítségére volt Lobenwein Norbert, a VOLT Fesztivál alapítója is, aki csapatával közösen ötletelt a fiatalokkal a hamisíthatatlan VOLT-hangulat megteremtése érdekében. Az egyes kreatív állomásokon a csapatok számos területen kaptak szakértői segítséget a tökéletes fesztivál megszervezéséhez. A Telekom szakértőinek közreműködésével olyan digitalizációs eszközöket ismerhettek meg, amelyekkel felturbózható a fesztiválélmény, legyen szó akár QR- vagy AR-meghívókról, a zenéhez alkalmazkodó fényekről, vagy az eseményt megörökítő GIF-ek készítéséről. Reklámszakemberek segítségével egyedi arculat és plakát is készült a programokhoz.

 

A közös alkotás folyamatában megszületett minifesztiválok sokszínűsége bizonyítja, hogy a fiatalok képzeletének tényleg semmi sem szab határt, ha a közös nyári élményekről van szó. A megálmodott bulik között találunk post-Covid lagzit, esküvői előpartit és romantikus úszófényekkel, valamint tábortűzzel záródó tófesztivált is. Azok számára pedig, akik nem kerültek be a szerencsés szervezői csapatok közé, jó hír: a Telekom jóvoltából élő közvetítéseken bárki bekapcsolódhat az idei Telekom VOLT Minifesztiválokba, sőt, a bekapcsolódók még nyerhetnek is. Érdemes tehát figyelemmel kísérni a Telekom és VOLT social media csatornáit a következő hetekben.

 

„A Telekom VOLT Fesztivál a maga hagyományaival, életérzésével és a soproni miliővel együtt nekünk is hiányzik, de az élet addig sem állhat meg, amíg a járványhelyzet újra lehetővé teszi a nagy fesztiválok megtartását. Ami ugyanis igazán pótolhatatlan, az az együttlét öröme, a személyesen átélt élmények sokasága. A Telekom digitális szolgáltatóként változatlanul elkötelezett abban, hogy segítsen a fesztiválok törzsközönségét adó korosztályok számára a kreativitásuk kibontakoztatásában, a közös élmények megélésében. A Telekom VOLT Minifesztiválok révén a VOLT szervezőivel együttműködve nem csak az élmények megszületését, hanem a fejlett digitális eszközök révén a legkreatívabb ötletek megvalósításában is segítünk. Arra buzdítjuk a fiatalokat, hogy kapcsoljanak ki – szó szerint -és érezzék jól magukat egy menő nyári buliban, amit megálmodtak. Ha pedig bekapcsolnának, mi ott leszünk, hogy az élményt másokkal is meg tudják osztani.” – nyilatkozta Szabó Béla, Magyar Telekom márka és kommunikációs igazgatója.

 

„A járványhelyzet korlátozásai a közönség mellett az egész fesztiválszakmát és a zeneipart is nehéz helyzetbe hozták. A Telekom VOLT Minifesztiválok reményeink szerint az iparági szereplőknek is segítenek, miközben arról is gondoskodnak, hogy az élmények sora folyamatos maradjon, és a 2021-es év lapja ne maradjon üresen a VOLT Fesztivál 1993 óta íródó történetében. A privát bulik révén fennmarad az élő kapcsolatunk a fiatalokkal mindaddig, míg a megszokott fesztiválhelyszínen újra találkozhatunk.” – hangsúlyozta Lobenwein Norbert, a fesztivál alapítója.

 

A Telekom VOLT Minifesztiválok Facebook eseményei: 

07.23. ÖRÖKRE EGYÜTT

07.30. RÖJTÖK AZ ÚJ SOPRON

08.06. BEZZEG A MI IDŐNKBEN

Kulcsszavak: VOLT fesztivál Telekom

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36