A gyárakban már bizonyítottak, most korallokat mentenek a digitális ikrek

forrás: Prím Online, 2023. február 2. 13:55

Környezetvédelmi szervezetek, kutatóintézetek és a Siemens közösen dolgoznak azon, hogy a Föld legnagyobb és mindennapos veszélyben lévő korallzátonyairól digitális másolat készülhessen. Ennek több előnye is van: a virtuális ikerpár adatbankként, szimulációs térként és valós idejű információszolgáltatóként is funkcionálhat.

Ehhez viszont nemcsak ipari tapasztalatokra van szükség, hanem a korallzátonyok világát jól ismerő szervezetek szakmai támogatására is. Ezért jött létre az a nemzetközi összefogás, ami a világ mintegy egymilliárd lakosának megélhetését biztosító korallzátonyok védelmére szerződött. Ennek keretében a Siemens szakértői egy olyan digitális ikermodell létrehozásán dolgoznak a még élő korallzátonyokról, amit a fenntarthatósági és környezetvédő szervezetek, valamint a kutatóintézetek használhatnak szimulációk futtatására. Vagyis az ipari világban megszokott alkalmazáshoz hasonlóan anélkül tesztelhetnek lehetséges forgatókönyveket, hogy azok végrehajtása befolyásolná az élővilág működését. Ezzel pedig nemcsak a pusztulás ütemét vizsgálhatják, hanem kipróbálhatnak lehetséges megoldásokat is a korallzátonyok védelmére.

 

 

A zátonyok feltérképezése után 2023 második felére készülhet el az átfogó globális modell első változata. Az első területeket azonban már leképezték, így az amerikai Palmyra Atoll partszakasz digitális mása mostanra a szakértők rendelkezésére áll. Ezen próbálhatják ki majd először akár azt is, hogyan nézne ki a korallzátony 2050-ben a jelenleg is érvényesülő hatások következtében.

 

A globális korallállomány felmérése és digitalizálása után a Digital Reefs ikermodellek adatokat tárolnak majd, amik frissülhetnek a mérési eredmények alapján és felhasználhatók kutatásokban, szimulációkban és becslésekben. A pontos adatok ismerete teremti meg a lehetőséget arra, hogy a tudósok részletes szimulációkat futtassanak a várható hatásokról és a beavatkozások lehetséges következményeiről. Beavatkozásokra pedig mindenképpen szükség van a zátonyok megmentése érdekében, hiszen embertömegek megélhetése, és élőhelyek biztonsága függ attól, hogy egészségesek maradjanak ezek a komplex ökoszisztémák. Szakértők szerint még pont időben van a világ ahhoz, hogy megmentse a korallzátonyok egy – igaz, csak csekély – részét, de ehhez minden segítségre szükség van: szerencsére a digitális ikrekre ezen a területen is számíthatunk, nem csak egy gyártósor optimalizálásának során.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Díjnyertes Samsung klímamegoldások az MCE 2024-en

A Samsung Electronics Air Conditioner Europe (SEACE) legújabb fejlesztéseivel és termékeivel vett részt a 2024-es Mostra Convegno Expocomfort (MCE) hűtés-fűtéstechnikai szakkiállításon. Az MCE kiváló lehetőséget nyújt arra, hogy a vállalat bemutathassa mind a lakossági, mind a kereskedelmi termék- és szolgáltatáskínálatát a HVAC+R*  területén, amelyeket a kényelem és az összekapcsolhatóság vezérel. A szakkiállításon a Samsung tovább erősíthette iparági pozícióját, a termékeket MCE Kiválósági díjakkal ismerték el, illetve a 2024-es Év Terméke díjat is elnyerte a vállalat.

2024. május 7. 10:24

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36