A valótlanságoktól, vírusoktól és az álhírektől is félnek a magyar internetezők

forrás: Prím Online, 2023. február 22. 20:26

Az internet a végtelen szabadság és kibontakozási lehetőség tere, vagy inkább a belső és külső kontrollok hiánya miatt az emberi természet legsötétebb bugyrainak Jurassic Park-ja? A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Scores Group kutatócéget bízta meg 2022-ben, hogy tárja föl, milyen kép rajzolódik ki az internet magyarországi megítéléséről, használatáról. 

A kutatásból – többek között – kiderül: az internetezés kapcsán leginkább attól tartanak a válaszadók, hogy illetéktelenek visszaélhetnek a személyes adataikkal (77% legalább valamennyire aggódik emiatt), illetve adathalászat áldozatává válhatnak (78%). A felmérés tanúsága szerint pedig az is egyértelmű, hogy a közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők: a megkérdezettek fele nem tudja megítélni, vagy nem ismeri a jelenlegi szabályozást.

 

A felmérés szerint a netezők több mint fele (59%) találkozott már visszaéléssel az interneten, a legnagyobb arányban átverési kísérletekkel (31%), adathalászattal (22%) és hamis ürüggyel történő pénzgyűjtéssel (21%). Személyes adatokkal való visszaélést – amely miatt a leginkább aggódnak – csupán hét százalékuk észlelt, így vélhetően ennek inkább a súlyossága, mintsem az előfordulási gyakorisága aggasztja a válaszadókat. Az internetes oldalak első látogatásakor az adatvédelemmel, sütikkel, személyre szabott hirdetésekkel kapcsolatos beállításokat a netezők többsége nem hagyja gondolkodás nélkül jóvá: 29 százalék esetében oldala válogatja (van, ahol átnézik és módosítják a beállításokat jóváhagyás előtt, van, ahol nem), míg 28 százalék kifejezetten gyanakvó vagy óvatos, mindig és mindenhol a minimális jóváhagyást választja.

 

pexels.com
 

 

Félelmek a vírusoktól, a spamektől és a valótlanságoktól

 

A netezők leginkább attól félnek, hogy vírust kapnak a számítógépükre, telefonjukra (78 százalékuk legalább valamennyire aggódik emiatt), de aggodalomra ad okot, hogy esetleg illetéktelenek megszerzik az e-mail-címüket (72%) és eltulajdonítják a banki adataikat (66%). Bár a kéretlen levelek, spamüzenetek a fentieknél kisebb gondot jelentenek a netezők körében (60% aggódik legalább valamennyire emiatt), ez fordult elő velük a legnagyobb arányban (58%) – ami szintén azt igazolja, hogy az esetek általuk érzékelt súlyossága nagyobb szerepet játszik az ezzel kapcsolatos aggodalmaikban, mint ezek gyakorisága vagy bekövetkezésük valószínűsége.

 

A káros, büntetendő esetek szintén nem kerülik el a netezőket: 73 százalékuk találkozott már ilyennel, legnagyobb arányban valótlanságokkal – becsapós, átverős hirdetésekkel (49%) és álhírekkel (46%). A verbális kihágások, a gyűlöletbeszéd (37%) és a durva, bántó nyelvezet (33%) szintén igen gyakoriak. Ugyanakkor a többség szerint a háztartásukban élő, 14 év alatti gyermekek többnyire nem futottak bele ilyen helyzetekbe az interneten (44%), vagy legalábbis a válaszadók nem értesültek ilyesmiről (25%).

 

A közösségi oldalak használata során 74 százalék találkozott már káros tartalommal, megnyilvánulással, de a nagy többség passzív maradt: csupán 37 százalékuk jelentett már legalább egy ilyen esetet az oldal üzemeltetőjének. 15 százalékuk mondott el ilyen esetet rokonának, ismerősének; 13 százalékuk írt a tartalom közzétevőjének vagy jelezte hozzászólásban nemtetszését; míg három százalékuk ítélte annyira súlyosnak az általa tapasztaltakat, hogy szükségesnek tartotta a rendőrségnek vagy más hatóságnak jelenteni azt. Az eseteket a rendőrségen túl a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóságnak, a Nemzeti Kibervédelmi Intézetnek, a fogyasztóvédelmi hatóságnak, az Internet Hotline-nak, valamint a Média- és Hírközlési biztosnak is szokták jelenteni.

 

A közösségi oldalak szabályozását nem ismerik a felhasználók

 

A közösségi oldalakra vonatkozó állami, jogi szabályozással kapcsolatban kevésbé tájékozottak az internetezők: felük vagy nem tudja megítélni (22%), vagy nem ismeri (28%) a jelenlegi szabályozást. Harmincöt százalékuk szerint lazább szabályozásra lenne szükség, 13 százalék tartja azt megfelelőnek és csupán két százaléknyian vannak, akik szigorúbb szabályozást szorgalmaznak. Ez utóbbi csoport elsősorban a káros, veszélyes tartalmak szűrését erősítené (62%).

 

A kutatás során összesen 15.000 fő vett részt az online kérdőív kitöltésében. A minta reprezentatív volt az életkor, az iskolai végzettség, a lakóhely településtípusa és a lakóhely régiója szerint a 16–75 éves magyar lakosságra. A felmérésből kiderült, hogy az internetezők 98 százalékának van mobiltelefonja, közülük 88 százalék rendelkezik okostelefonnal. Az okostelefonosok ragaszkodnak a készülékükhöz, hiszen tízből hatan legalább kétóránként feloldják a képernyőzárat vagy ránéznek a telefonjukra.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36