Nőként az innováció világában

forrás: Prím Online, 2023. május 1. 10:38

Mérnök, szoftverfejlesztő, adattudós, kutató – bár a munkaerőpiacon egyre nagyobb szükség van rájuk, mégis kevés fiatal lánynak jut eszébe, hogy a hagyományosan fiúsnak gondolt technológiai, műszaki, vagy éppen tudományos pályák irányába induljon el. 

 

  •   A Bosch a Lányok Napja eseménysorozat alkalmából, idén tizedik alkalommal tárta szélesre innovációs „boszorkánykonyhájának” kapuit a tudomány és a technológia iránt érdeklődő, pályaválasztás előtt álló lányok előtt, ahol inspiráló női sikertörténetekkel találkozhattak.
  •   Magyarország egyik legnagyobb munkaadójaként a Bosch csoport változatos módszerekkel, tréningprogramokkal, közösségi lehetőségekkel segíti a nők érvényesülését és előrejutását a vállalatnál.
  •   7 Bosch női tipp az innováció világában

 

Tagadhatatlan, hogy a férfias szakmákat választó lányok helyzete már csak a sztereotípiákból adódóan is nehezebb. Magyarország egyik legnagyobb munkáltatója, a Bosch csoport éppen ezért sokat tesz azért, hogy támogassa a női munkatársak karrierjét is, hiszen a diverzitás, a nők tehetsége nélkülözhetetlen szerepet tölt be az innováció terén elért sikerekben is.

 

 

Így formálják az autóipar jövőjét a nők – Lányok Napja a Boschnál

 

A Lányok Napja országos eseménysorozat a Nők a Tudományban Egyesület kezdeményezésére valósul meg azzal a céllal, hogy az ún. STEM-szakmákat (melyekhez tudományos, technológiai, mérnöki vagy matematikai végzettség szükséges) népszerűsítse a felsőtagozatos általános és középiskolás lányok körében. A Bosch a Lányok Napja eseménysorozat alkalmából, idén tizedik alkalommal tárta szélesre innovációs „boszorkánykonyhájának” kapuit a tudományok és a technológia iránt érdeklődő fiatal hölgyek előtt, kézzelfogható élményt, személyes betekintést kínálva számukra a kutatás-fejlesztés és a gyártás férfiasnak tartott világába. A résztvevők emellett az autóipari fejlesztésekhez kapcsolódó női karrierutakkal találkoztak, és a vállalat női tehetségekre fókuszáló, sokszínű karriertámogatási programját is megismerhették.

 

 

A Bosch Lányok Napi programjai idén két helyszínen, Magyarország egyik legmodernebb irodaházában, a jövő munkahelyét megtestesítő Bosch Budapest Innovációs Kampuszon, valamint Hatvanban, a Bosch csoport autóelektronikai divíziójának legnagyobb globális gyártóközpontjában zajlottak.

 

 

Nők a Boschnál: egyedülálló tehetséggondozás és szerteágazó fejlődési lehetőségek

 

„A Boschnál a sokszínűség az egyik legfontosabb érték és erősség: meggyőződésünk, hogy a sokféle gondolkodásmód, tapasztalat, nézőpont mind-mind hozzájárul a vállalat sikeréhez. Kiemelt figyelmet fordítunk minden munkavállalónk fejlesztésére, szakmai és személyes motivációk mentén egyaránt. Gyakran tapasztaljuk, hogy a női munkatársainknál bár megvan a tehetség, de sok esetben hiányzik az önbizalom karrierjük kiteljesítéséhez. Ezért szerteágazó vállalati kultúránk fontos pillére világszerte és itthon is, hogy megtaláljuk, fejlesszük és segítsük a női tehetségeket” – mondta el a Lányok Napja alkalmából Gombos Klára, a Robert Bosch Kft. HR igazgatója.

 

 

A Bosch kifejezetten a női tehetségek számára tette elérhetővé a hazai munkaadók körében egyedülálló Female Talent tréningprogramját. Ennek része többek között az asszertív és helyzethez passzoló kommunikációs eszközök használata, az énmárka építése, a szervezeten belüli láthatóság erősítése és a magabiztosság növelése. 

 

 

A Boschnál hangsúlyt helyeznek emellett a női vezetők támogatására is, akik a Business Woman Program tréningcsomagot vehetik igénybe. „A nők sikeres karrierjéhez elengedhetetlen a rugalmas és családbarát munkakultúra. Éppen ezért számos eszközzel segítjük a személyes célok, az egyedi élethelyzetek, a szakmai fejlődés és a munka-magánélet egyensúlyának megteremtését is” – tette hozzá Gombos Klára.

 

 

A sikeres női karrierhez vezető úton a támogató vállalati kultúra, a célzott tréningek és képzések mellett fontos szerepet töltenek be a női közösségek is, mint amilyen a Boschnál világszinten és Magyarországon is működő, önszerveződő alapokra épülő Women@Bosch. A közösség tagjai a felmerülő igények mentén előadásokat, beszélgetéseket, tapasztalatcserét szerveznek, rendszeres szakmai és nem szakmai jellegű rendezvények és kampányok keretein belül.

 

 

7 Bosch női tipp a sikeres karrierhez az innováció világában

 

A Lányok Napján az érdeklődők tippeket kaptak a Bosch női munkatársaitól arra vonatkozóan is, miként építsenek sikeres karriert a jellemzően férfiak által betöltött szakmákban.

1. Ne törődjünk a sztereotípiákkal! Ma már nincs olyan, hogy férfi- vagy női szakma. Lányként is merjünk érdeklődési körünk szerint szakmát, pályát, továbbtanulási irányt választani, akár a műszaki kutatás-fejlesztés és az innováció területén.

2. Körültekintően válaszunk munkahelyet! Tájékozódjunk arról, mennyire fontos az adott vállalat számára a diverzitás, milyen programokkal segíti és támogatja munkavállalóit.

3. Akarjunk nyomot hagyni a világban! Merjünk nőként is olyan innovatív területeken dolgozni, ahol pozitív hatással lehetünk az emberek életére, a világ jövőjére.

4. Fejlesszük az önbizalmunkat!  Keressük a kihívást jelentő feladatokat és pozíciókat, magabiztosságunkat pedig célzott tréningek, képzések segítségével fejlesszük.

5. Válasszunk mentort! A pályájuk elején álló nőknek fontos támaszt jelenthet egy tapasztalt mentor, aki segít eligazodni a karrierépítés útvesztőiben.

6. Képezzük magunkat! Szinte minden szakmában, de a műszaki, tudományos, technológiai területeken különösen fontos a naprakész tudás és az ismeretek, képességek folyamatos bővítése. 

7. Térképezzük fel a női közösségeket a vállalaton belül! A hagyományosan férfiasnak mondott szakmákban fontos, hogy egy olyan támogató női közösséghez csatlakozzunk, ahol bátran beszélhetünk tapasztalatainkról, és ahol hasznos tippeket, segítséget kaphatunk karrierünk építéséhez.

Kulcsszavak: Lányok Napja Bosch

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36