Döntőben a legjobb 8 csapat a Megoldások a holnapért kihíváson

forrás: Prím Online, 2023. május 9. 17:13

A legjobb nyolc csapat jutott döntőbe a Samsung és az EdisonKids Megoldások a holnapért kihívásán. A jövő oktatása, a fenntarthatóság és a közösségfejlesztés iránt elkötelezett fiatalok megvalósítható üzleti modellé dolgozzák át ötletüket mentorok segítségével a végső hajrában. A diákok a szakértőkkel karöltve készülnek a júniusi prezentációra, ahol a három nyertes csapat összesen 6 millió forint értékű Samsung eszközzel gyarapíthatja saját és iskolája digitális tárházát. 

Kreatív megoldásokkal jelentkeztek a diákok a Samsung és az EdisonKids kihívására az ország szinte minden pontjáról. A döntőben a három fővárosi csapat mellett, Bács-Kiskun, Baranya, Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyéből érkező fiatalok mérkőznek meg egymással. A 12 és 18 év közötti versenyzők újító ötletei rendkívül széles skálán mozognak. A jövő oktatását reformálók a robotikára, a gamifikációra, az értékelés és a pályaválasztás digitalizációjára helyezik a hangsúlyt. A fenntarthatóságért küzdő fiatalok az újrahasználat (upcycling) és az alternatív élelmiszerek kérdését boncolgatják, míg a közösség kategóriában nevezők egy, a speciális nevelési igényű diákok segítését célzó mentorhálózaton, illetve egy önkénteseket toborzó online platformon dolgoznak.

 

 

Zsűritagok a diákok bőrébe bújva

 

„Diákként én biztosan egy egészségügyi szenzorral kapcsolatos pályázattal jelentkeznék, pontosabban egy olyan felhőalapú szolgáltatás elképzelésével, ami segítene jobb életmódbeli döntéseket hozni az egészséges életmódra vágyó pácienseknek – élte bele magát Dr. Meskó Bertalan, orvosi jövőkutató, a kezdeményezés fővédnöke a nevezők helyzetébe. – Azt vetném fel, hogy már rengeteg technológia képes adatot mérni, és ezekhez végre a páciensek is hozzájutnak, de hogy mit kezdenek vele, az az igazi kihívás. Erre keresnék lehetséges megoldásokat.”

 

 

A legjobb megoldások megtalálásához elengedhetetlen a jó kérdésfeltevés, az aktuális trendek ismerete, a kritikus gondolkodás, valamint a külvilághoz alkalmazkodás és a rugalmasság. A diákokat a kihívás során az ötletek fejlesztésében online kalauzoló Biás Csongor, a Startup Hungary vezetője, arra figyelmezteti a résztvevőket: ne az ötletbe, hanem a problémába szeressenek bele. 

 

 

„Nem tudom, hogy pontosan mivel pályáznék ma diákként, de abban szinte biztos vagyok, hogy az eredeti ötlet már a verseny alatt formálódna vagy akár teljesen át is alakulna – gondolkodott el Biás Csongor, hozzátéve, hogy a rengeteg startup nem az eredeti, induló ötletével válik sikeressé. – Az ilyen programok épp arra jók, hogy a résztvevők elsajátítsák annak az eszköztárát, hogy hogyan tudják az innovatív ötletüket valós felhasználói igényekre szabni a piaci visszajelzések alapján.”

 

Tomaj Zsófi, fenntarthatósági szakértő, körforgásban podcast co-hostja úgy vélekedik, a jó megoldás nem biztos, hogy csak egy problémára nyújt választ. – „Diákként én olyan ötletet keresnék, amely egyben épít közösséget és ad megoldási javaslatot egy konkrét problémára. Egy, a saját korosztályomat érintő kérdéskörre fókuszálnék, beleszőve olyan kérdéseket, mint az inkluzivitás, egymás el- és befogadása vagy a tolerancia.” 

 

 

Ötletek ütközete

 

A nyolc kiválasztott csapat az online kurzusok után április 22-én élőben is találkozott, ahol a döntőbe jutás megünneplése mellett megismerték mentoraikat, valamint a Momentán Társulat segítségével gyakorolhatták a jó előadásmód és a sikeres pitch technikáit. A diákok a döntőig újabb online jövőtervező workshopokon vesznek részt, ahol Biás Csongor és Balogh Petya, befektető segítségével elmélyedhetnek a vállalkozás építés alapjaiban, valamint a design thinking módszertanát követve prototípust hoznak létre és tesztelnek. Az utolsó fordulóban további szakmai segítséget is igénybe vehetnek a csapatok: a Samsung és az EdisonKids által delegált mentorok támogatják őket, velük együtt felkészülnek a június 3-i döntőre és közösen dolgoznak velük az ötleteik megvalósításán. 

 

 

„A jó ötletek közül a legjobbakat kiválasztani a zsűrinek is kihívást jelent. Nemcsak a jelentkezők száma nő évről-évre, hanem egyre több izgalmas projekttel is találkozunk, amelyek megreformálhatják az oktatási rendszert, növelhetik az elfogadást vagy éppen alternatív megoldásokat nyújtanak az újrahasznosításra – mondta Samu Zsófia, a Samsung Magyarország kommunikációs vezetője. – A Samsungnál szaktudással, szolgáltatásokkal, valamint eszközökkel támogatjuk a nagyratörő tervek megvalósítását, hiszen vállalatunknál nap mint nap testközelből tapasztaljuk, ahogy a technológia elősegítheti a világ fejlődését és változását.” 

 

A versenyzők számára még egy hónap áll rendelkezésre, hogy az ötletekből megvalósítható és fenntartható üzleti tervet készítsenek a szakértők segítségével, majd ezt kreatívan, lényegre törően és meggyőzően adják elő a zsűrinek. A prezentációkat négy szempont alapján pontozzák, ezek az eredetiség, a megalapozottság, a megvalósíthatóság és a csapatszellem. A problémafelvetés és a javasolt megoldás újszerűsége mellett a kutatómunka alapossága és a kivitelezés hozhat értékes pontokat a csapatoknak, de a győzelemhez elengedhetetlen, hogy a tagok közötti összhang is meglegyen.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36