Robotokkal, plüssmacival mutatják be a mérnökök munkáját az óvodásoknak

forrás: Prím Online, 2023. május 12. 17:55

A műszaki pályaorientáció iránt elkötelezett Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség (EJMSZ) idén már az óvodákra is kiterjesztené a fiatalok edukációját. A számos hazai és nemzetközi céget tömörítő szervezet tagvállalatainak szakemberei az év második felétől olyan, a legkisebbek számára kidolgozott játékos, élményalapú foglalkozásokat fognak tartani ezekben az intézményekben, amelyeken keresztül a 3–7 évesek izgalmas, érdekes és meghatározó első benyomásokat szerezhetnek arról, hogy mi mindenhez ért egy mérnök.

„Hiszünk abban az EJMSZ-nél, hogy a mérnöki hivatás rangjának helyreállítása a gyerekek korai edukációjában rejlik. Emiatt kezdtünk bele a tagvállalataink, köztük az Emerson, a Knorr-Bremse, az MVM, az NI és a NOKIA szakértőinek bevonásával abba a munkába, hogy az óvodások számára, kifejezetten rájuk szabva találjunk ki a műszaki ismeretek megosztására és a mérnöki szakmák iránti kíváncsiság felébresztésére alkalmas programot. Nemzetközi példák, de saját tapasztalataink is alátámasztják azt, hogy ha kiskorban elültetjük a gyerekekben a terület iránti lelkesedést, akkor a felnövekedő generációk tagjai később szívesebben lépnek műszaki pályára” – fejtette ki Dr. Ábrahám László, az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke. A szakember hozzátette, hogy a játékos előadásokon túl kifejezetten olyan interaktív programelemek megalkotására törekszenek, amelyek keretein belül a kicsik az alapkészségeik használatával modelleket, különféle szerkezeteket építhetnek vagy épp mérhetnek, „programozhatnak” nemre tekintet nélkül, mert ebben a korosztályban még a lányok is szívesen ismerkednek a technikával.

 

Dr. Ábrahám László
 

 

Az EJMSZ elnöke elmondta azt is, hogy kísérleti jelleggel Debrecenben már elindították az legkisebbeknek szóló programjuk első változatát. Ennek részeként a Szövetség tagvállalata, a Sensirion Hungary szakemberei a város több mint 30 óvodájába kaptak már meghívást. A foglalkozások során izgalmas, kalandos, filmvetítéssel tarkított interaktív bemutatóval lepték meg a kicsiket, akik többek közt egy játékmackó kalauzolásával ismerhették meg a Sensirion debreceni gyárát és az együtt töltött idő alatt a robotok fantasztikus világába is betekintést kaptak.

 

Az óvodásoknak szóló program szorosan illeszkedik az EJMSZ más, főként az iskolásokat megcélzó műszaki pályaorientációs kezdeményezéseihez, amelyeket egytől-egyig azért dolgoztak ki a tagvállalatok szakemberei, hogy ezekkel is segítsék a fiatalok szemléletformálását, a tudásmegosztást és ezzel párhuzamosan a következő mérnök nemzedék kinevelését.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Érettségi-para szülőként? HR szakértői tippek következnek!

Elindult a 2024-es érettségi szezon: országszerte 1161 helyszínen várhatóan több mint 112 700 középiskolás érettségizik. Ez az időszak legalább olyan megterhelő és kihívásokkal teli a szülők számára, mint a diákoknak, hiszen a gyermekük jövőjéről van szó, és az érettségin nyújtott teljesítményen sok múlhat. Rengeteg a kérdés: felveszik a gyermeküket a kívánt szakra? Mi lesz, ha nem nyer felvételt, vagy meggondolja magát időközben és egy másik irányba szeretne menni? Egyáltalán mi történik, ha mégsem úgy alakul minden, ahogyan azt a gyermek és a szülő eltervezte? Most ezekre az eshetőségekre hívja fel a figyelmet és ad néhány szakértői tippet a Mind-Diák Szövetkezet vezetője, Göbl Róbert.

2024. május 6. 13:14

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Megváltás lehetne, a bankok mégis hadilábon állnak a mesterséges intelligenciával

A bankok mindössze 6%-a készített ütemtervet a mesterséges intelligencia tömeges méretű kiaknázására. Míg a banki alkalmazottak tárt karokkal fogadják az MI beépítését, a bankok nehezen integrálják azt.

2024. május 5. 14:17

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55