A Lenovo közzétette legújabb ESG-jelentését

forrás: Prím Online, 2023. július 6. 09:57

A Lenovo közzétette 17. éves környezetvédelmi, társadalmi és irányítási (ESG) jelentését. Ebben a vállalat többek között arról is beszámol, hogy az elmúlt öt évben jelentősen növelte beruházásait a napenergia termelésbe, amely a globálisan megtalálható gyárakban és irodákban kiépített napenergia-berendezések eredménye. A Lenovo emellett 30 millió dollár értékű karitatív beruházással, globális programjaival és partnerségeivel több mint 16 millió ember életét segítette jótékony eszközökkel.

„Globális vállalatként fontos feladatunknak érezzük, hogy közösen küzdjünk az éghajlatváltozás ügyfeleinkre is gyakorolt hatásai ellen” – mondta Yuanqing Yang, a Lenovo elnök-vezérigazgatója. „Büszkék vagyunk rá, hogy az előző pénzügyi évben megerősítettük elkötelezettségünket a 2050-re vonatkozó nettó nulla kibocsátás elérése mellett, mindezt a Science Based Targets kezdeményezés (SBTi) által hitelesített nettó nulla kibocsátási célokkal és az első, a világon egyedülálló Net-Zero Standard hitelesítéssel” – tette hozzá Yuanqing Yang. A Lenovo az első, asztali számítógépeket és okostelefonokat gyártó vállalat, amely megkapta a Science Based Targets (Tudományos Célkitűzések) hitelesítését a nettó nullás kibocsátást célzó vállalásaira, így egyike a világ mindössze 139 vállalatának, amelynek célkitűzései a Net-Zero Standard által is hitelesítettek.

 

A vállalat jó úton halad a 2030-ra kitűzött rövid távú kibocsátáscsökkentési céljai teljesítése felé, beleértve a Scope 1 és 2 üvegházhatású gázok kibocsátásának 50 százalékos, valamint a Scope 3 kibocsátási intenzitásának 66,5 százalékos csökkentését a vásárolt áruk és szolgáltatások, 35 százalékos csökkentését az eladott termékek, valamint 25 százalékos csökkentését a szállítás és a forgalmazás terén. A Lenovo együttműködik a beszállítókkal a Scope 3 (értéklánc) kibocsátás csökkentése érdekében, amely hagyományosan a legnagyobb kibocsátási kategória, és amelyet a legnehezebb nyomon követni egy összetett, globális ellátási láncban.

 

 

A Lenovo ezzel a törekvésével a termékei és szolgáltatásai fenntarthatóságát növelő holisztikus innovációk hagyományára épít. A 2022/23-as pénzügyi évben a vállalat folytatta az áttérést a körforgásos gazdaságra azáltal, hogy folyamatosan növeli azon termékek számát, amelyek elhasználódott informatikai és elektronikai készülékekből származó, „zárt körben” (azaz további hulladékanyag keletkezése nélkül, és teljes mértékben) újrahasznosított anyagokat tartalmaznak. Az így gyártott termékek száma jelenleg közel 300. A CES 2023 kiállításon bemutatott ThinkPad X1 laptopok például akár 97 százalékban tartalmaznak a fogyasztói felhasználás utáni műanyagot (Post Consumer Content, PCC) az akkumulátorházban, és akár 95 százalékban PCC műanyagot a hangszóróházban és a hálózati adapterben.

 

Iparági szinten a Lenovo élen jár* a nemek közötti integráció terén: a teljes létszám 37 százaléka nő, a műszaki pozíciókban pedig 28 százalék a nők aránya. A Lenovo a nők helyzetének javítása érdekében tett munkájának elismeréseként a vállalat negyedik alkalommal került be a Bloomberg nemek közötti egyenlőségi indexébe. A vállalat célul tűzte ki, hogy a jelenleg 21 százalékos női képviseletet a felsővezetésben 27 százalékra emelje 2025-ig. A Lenovo sokszínűségre és befogadásra vonatkozó értékeit tizenhét, a munkavállalók által vezetett erőforráscsoporton keresztül ülteti át a gyakorlatba a világ különböző pontjain található irodáiban és régiókban. A csoportokat az egyes helyszínek sokszínűségi szegmenseinek egyedi igényeihez igazítják, speciális csoportokkal, a pályakezdő tehetségektől kezdve (Rising Employees At Lenovo) a szülőket a munkahelyen támogató csoportokon át a hátrányos helyzetűek karrierfejlesztéséig. A Lenovo munkaerő-integrációs kezdeményezéseit a Forbes, a Disability Inclusion Index és a Human Rights Campaign vállalati egyenlőségi indexe is elismerte.

 

A 2022/23-as pénzügyi évben a Lenovo Alapítvány globális jótékonysági aktivitása éves szinten nőtt, a vállalat több mint 30 millió dollár értékű jótékonysági kezdeményezésekkel segítették a közösségeket (pénzeszközök, termékek és becsült önkéntes munkaidő befektetésével). Az Alapítvány stratégiai partnerségek, a TransforMe Skilling Grant Roundhoz hasonló programok, valamint az alkalmazottak önkéntes munkája, például a Love on Month of Service révén segíti a hátrányos helyzetű csoportokat a technológiához és a STEM-oktatáshoz való hozzáférésben.

 

Miközben a Lenovo folytatja útját a nettó zéró kibocsátás felé, egyúttal befogadóbb munkahelyek és közösségek kialakításán dolgozik, a vállalat arra is összpontosít, hogy globális működését a legmagasabb etikai és megfelelési normák szerint irányítsa. A Lenovo globális ellátási lánca idén előre lépett a Gartner Top 25 Global Supply Chains listáján a 8. helyre. A Lenovo ESG programjait a CDP (Carbon Disclosure Project), az MSCI (Morgan Stanley Capital International) és a Hong Kong Institute of Certified Public Accountants is elismerte.

_________________

*A technológiai iparágon belüli belső versenyképességi benchmarking alapján.

Kulcsszavak: +céginfó Lenovo

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36