Kivizsgálták, hogyan közlekedtek Pompeji utcáin

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 4. 16:41

2021 februárjában a Pompeji régészeti park munkatársai kivételes felfedezést tettek: egy szinte érintetlen római kori szekeret emeltek ki a földből. Az egyedülálló lelet rengeteg kérdésre adhat választ a járművek fejlődése és azok használatára vonatkozóan, így meg is kezdődtek az ide kapcsolódó vizsgálódások. 

Két év telt el azóta, és augusztus 6-án vasárnap 21 órakor debütál is a dokumentumfilm, amely szemlélteti, milyen lehetett a közlekedés a legendás város utcáin. A Pompeji: A Villa Giuliana eltemetett titka a Viasat History műsorán látható majd, az erotikus ábrákkal díszített szekérrel együtt.

 

 

Krisztus után 79-ben megsemmisítő természeti katasztrófa tette a földdel egyenlővé Pompeji városát. A Vezúv kitörése 3000 emberi életet követelt. Mára Pompeji a világ egyik legegyedülállóbb régészeti helyszínévé vált, és évente kétmillió látogatót fogad, de közel sem mutatta még meg minden titkát.

 

 

A legutóbbi jelentős felfedezés 2018-ban indult, méghozzá bűnözőknek köszönhetően. A helyi rendőrség lehallgatott néhány sírrablót, így jutottak el egy alagúthálózathoz, amit Pompejitől 700 méterre ástak, eltemetett értékek után kutatva. Az egyik ilyen alagút egy ókori villa szobáihoz vezetett, amely egy 1908-ban felfedezett birtokhoz, a Villa Giulianához tartozott. A régészek úgy döntöttek, hogy ismét feltárják a helyszínt. Jól tették, hiszen néhány hónappal később lovak csontvázaira bukkantak, majd egy négykerekű római szekérre, méghozzá szinte makulátlan állapotban.

 

 

 

Szakértők szerint ez a két ló által húzott szekér emberek és tárgyak szállítására egyaránt alkalmas volt, és gyakori jelenség lehetett Pompeji utcáin. A 14 000 főt számláló települést egy sűrűn lakott kisvárosként kell elképzelni, amit sakktábla-szerűen hálózták be az utcák. Lakóinak jelentős része a boltokban, kocsmákban, thermopoliumokban (a korszak kifőzdéi) töltötte az idejét, a jövés-menés folyamatos volt. A várostervezőknek megoldást kellett találniuk az ember- és járműáradatra, így védték a bevásárlóutcák sétálóit széles gyalogutak a szekerektől. Sőt, a város néhány részét lezárták mindenféle jármű elől – ilyen volt a fórum, ahol Pompeji gazdasági és vallási tevékenységének nagy része zajlott. 

 

 

Az utakat bazalttömbökből készült gyalogos-átkelőhelyek is gazdagították, így a gyakori esőzések ellenére sem lettek sárosak a lábak. A szekerek kerekeinek távolságát és a tengely magasságát ezekhez a kőtömbökhöz, illetve a köztük lévő hézagokhoz igazították. A keskeny, legfeljebb négy méter széles utcák nem igazán adtak teret a manőverezésnek – a megtalált szekér a kanyarodási nehézségek leküzdésére csapágyas, elcsukló kerekeket, illetve alacsony altestet használt. A szekér oldalát és a hátulját tíz medalion díszítette, ezeken különböző erotikus jelenetek láthatók. De ne gondoljunk semmi rosszra: akkoriban az ilyen ábrázolások sokkal hétköznapibbak voltak és általában istenségekhez kötődtek (pl. Vénuszhoz, a termékenység istennőjéhez), így fontos vallási és társadalmi szimbólumként alkalmazták azokat. A Villa Guilianában talált szekér motívumai előkelőséget, gazdagságot sugároznak, tehát a maga idejében egy luxusjárgány lehetett.

 

Kulcsszavak: Viasat History

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Az Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány elnyerte a Kyndryl Alapítvány támogatását

A Kyndryl Alapítvány, a Kyndryl filantróp ága bejelentette, hogy a magyarországi Alba Regia Műszaki Felsőoktatásért Alapítvány egyike annak a hét országból származó 11 nonprofit szervezetnek, amelyek a Kyndryl Alapítvány első támogatási körében adományban részesülnek.

2024. május 10. 14:26

A munkavállalók véleménye alapján idén a Lufthansa Systems Hungária lett a hazai IT szektor legvonzóbb munkaadója

A magyar munkavállalók körében készített átfogó felmérés alapján az idei évben a Lufthansa Systems Hungária Kft-t választották hazánk legvonzóbb munkaadójának az IT kategóriában. A nagy presztízsű elismeréssel idén tizenegyedik alkalommal díjazták Magyarország legnépszerűbb munkáltatóit. A kapcsolódó felmérésből az is kiderült, hogy az IT szektor a dolgozók megítélése alapján továbbra is a legattraktívabb iparág Magyarországon.

2024. május 10. 12:59

Feltuningolva, hazai sztárokkal érkezik a Marsra magyar! második évada az RTL-re

A Magyar Telekom és a KMH Film koprodukciójában készült Marsra magyar! című óriási sikerrel futó dokukomédia második évada, május 19-től az RTL-en lesz látható. A Hajnal-Vasad Kft. feltuningolt mindennapjait újabb 7 epizódban ismerhetik meg a tévénézők.  

2024. május 10. 11:28

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36