Magyar fiatal a 64. London International Youth Science Forumon (LIYSF)

forrás: Prím Online, 2023. augusztus 11. 11:27

2023. július 26. és augusztus 9. között került megrendezésre immár 64. alkalommal a London International Youth Science Forum (LIYSF). A programok helyszínéül az Imperial College szolgált. Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség delegáltjaként Kovács János képviselte, aki a Kecskeméti Bolyai János Gimnázium idén végzett diákja, valamint a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny II. díjasa.

János a fórum Science Bazaar nevű tudományos kiállításán szakértő zsűri és a többi 83 ország delegációja előtt mutatta be MateKIT nevű matematikai oktatóprogramját, amivel nagy elismerést aratott.

 

A kéthetes esemény alatt a fiatalok számos természettudományos előadáson vehettek részt, melyeket neves tudósok, professzorok tartottak. Meglátogattak nagyhírű tudományos intézményeket, kutatólaboratóriumokat, valamint a híres oxfordi és Cambridge-i egyetemeket. Megismerkedtek a londoni egyetemi rendszerrel és az angliai kutatói munkával is.

 

 

A szervezők a tudományos előadásokon túl kiemelt figyelmet fordítottak a kulturális tevékenységekre is, így a programot múzeum- (Science Museum, Natural History Museum) és lehetőség szerint színházlátogatások színesítették. A diákok részt vehettek továbbá híres angliai látványosságokhoz tett fakultatív kirándulásokon, pl. láthatták a Stonehenge-t, London Eye-t és a Buckingham Palace-t.

 

Több program is lehetővé tette a résztvevő országok diákjai számára a kulturális interakciót. A magyar delegációnak köszönhetően egy este a kalotaszegi táncokba nyerhettek betekintést a fiatalok. Egy másik este pedig moldvai magyar néptáncot tanulhattak a résztvevők.

 

Összességében a prezentált közel 160 innovációs projekt közül egy volt a magyar fiatalé.

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Lehet egyszerre mobil és otthoni az internet?

A mobiltelefon ma már szinte mindenki zsebében ott lapul, de a mobilozást lehetővé tévő technológia új értelmet ad az eddig vezetékkel elért otthoni internetezésnek is. Még nem szoktunk hozzá teljesen, de érdemes: nemcsak kábelen lehet otthon netezni, hanem mobilinterneten is, méghozzá úgy, hogy teljes értékű otthoni internetszolgáltatáshoz jutunk. Ez nemcsak azokon a helyeken jelent alternatívát, ahol a vezetékes internet nem elérhető, hanem önmagában is jár előnyökkel, főleg, ha 5G-mobilhálózatról van szó.

2024. május 8. 09:55

A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl. 

2024. május 7. 20:30

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36