A Z-generációsoknak fontosabb, hogy papíron tervezzék meg céljaikat, mint a 45 feletti korosztálynak

forrás: Prím Online, 2024. január 3. 10:14

Jobban fókuszálunk és sikeresebbek vagyunk az újévi fogadalmaink megtartásában, ha papíron látjuk őket – derült ki az Epson nemzetközi, reprezentatív kutatásából. A megkérdezettek fele szerint a kinyomtatott motivációs üzeneteket nehezebb megkerülni, mint a digitális értesítéseket, épp ezért hatékonyabban támogatják a fejlődésünket.  

Tízből hat embert jobban motivál a testedzésre egy kinyomtatott kép vagy motivációs idézet, mint egy applikációból jövő értesítés. Ennek okaként az Epson felmérésében résztvevők több tényezőt is megjelöltek: 50 százalékuk szerint a papíralapú üzenetek feltűnőbbek, 41 százalékukat jobban segítik a koncentrációban, 41 százalékuk pedig nehezebben hagyja őket figyelmen kívül, mint a digitális tartalmakat. 

 

A megkérdezettek 23 százaléka úgy véli, hogy a telefonos értesítések görgetés közben elvesznek az online tér zajában. Érdekes módon a 25 év alattiaknak nagyobb szükségük van arra, hogy papíron is viszontláthassák a céljaikat, ezáltal kézzelfoghatóbbá tegyék őket. Az ebbe a korosztályba tartozó válaszadók 32 százaléka vallotta, hogy használ valamilyen papíralapú motivációs eszközt, miközben a 45 felettieknek csupán 12 százaléka mondta ugyanezt. 

 

Leanne Hall klinikai pszichológus és egészségügyi coach szerint jobban tudunk összepontosítani a céljainkra, ha kézzelfoghatóvá tesszük őket: „A terveink leírása és kinyomtatása egyrészt nagyobb elszámoltathatóságot biztosít, másrészt elégedettséggel tölt el, amikor kipipálunk vagy lehúzunk egy tételt a listánkról. Még jobb, ha látványos helyre tesszük a motivációs táblánkat, ahol a szeretteink is láthatják, mert így ők is segíthetnek az összpontosításban, és velünk együtt ünnepelhetik a sikereinket.” 

 

 

Hall szerint könnyebben szem elől téveszthetjük a célunkat, ha csak digitális emlékeztetőkre hagyatkozunk. Az értesítéseket ugyanis egyszerűbb kikapcsolni, mint megsemmisíteni és kidobni egy nyomtatott listát. „A kézzelfogható vizuális táblák tartalmát könnyebben fel tudjuk idézni, amikor szükségünk van plusz motivációra, mert könnyebben hozzáférhetők és ezáltal hatékonyabbak, mintha a telefonunkon vagy más készülékünkön kellene keresgélnünk” – mondja a szakember.

 

„Érdekes, hogy komolyabban vesszük a saját céljainkat, ha nyomtatásban látjuk őket” – teszi hozzá Fábián Miklós, az Epson Magyarország kereskedelmi vezetője. „Szerencsére manapság már vannak olyan otthoni nyomtatási technológiák, amelyekkel sok időt és pénzt is megspórolhatunk, így teljes mértékben a tervünkre összpontosíthatunk.”

 

Az Epson EcoTank nyomtatója hatékonyan támogathatja céljaink megvalósítását, mert különösen gazdaságos és környezetkímélő módon nyomtathatunk vele dokumentumokat és fotókat is. Ezekkel a modellekkel a nyomtatási költségek akár 90 százalékát is megtakaríthatjuk, az újratölthető tartályok kezelése pedig jóval egyszerűbb, mint egy patroncsere.   

 

Ha pedig egy kis inspiráció kell a célok megfogalmazásához, az Epson weboldalának Creative Corner felülete segíthet: https://creativecorner.epson.eu/ Az itt található sablonok között találhatunk útmutatót a céljaink körvonalazásához, a heti étrendünk megtervezéséhez vagy egy konkrét kihívás teljesítéséhez is. De egyéb hasznos tartalmakat is letölthetünk, például futók és kerékpárosok számára készült távolságmérőt és olyan tervezőt, amellyel fenntarthatóbbá alakíthatjuk a mindennapjainkat. 

 

Forrás: A Prospectus Global felmérése 11 000 válaszadó bevonásával összesen 11 európai országban készül, köztük Magyarországon is, 1000 fős, reprezentatív mintával. Mintavétel: 2023 június

Kulcsszavak: nyomtatás nyomtató Epson

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36