Új partnerekkel erősít, forgalom-visszaeséssel számol a Tech Data

Kovács Attila, 2001. október 25. 19:16
Az Alcatel, a Fujitsu Siemens, a Nexans és a Samsung termékeinek nagykereskedelmét is felvállalja a 100% amerikai tulajdonban lévő számítástechnikai disztribútor Tech Data Kft. – hangzott el a cégek október 25-én Budapesten tartott közös sajtótájékoztatóján.
A Tech Data a recesszió miatt várható visszaesést költségcsökkentéssel, az InTouch webes böngészőn keresztül elérhető online információs és elektronikus kereskedelmi rendszer bevezetésével, új piacok megtalálásával kívánja kompenzálni, ám mint Diószeghy Zoltán ügyvezető igazgató elmondta, így is a tavalyi 14 milliárd helyett erre az évre csak 12 milliárd forintos árbevételre számítanak. Az országos roadshow jellegű rendezvénysorozatot budapesti kiállítás és sajtótájékoztató zárta le, amelyeken bemutatkoztak a Tech Data új partnerei (a már említetteken kívül az Autodesk (CAD) és a Cisco Systems (IP telefónia) eszközei is ki voltak állítva.

Tóth Ottó, az Alcatel e-Business Rendszerek Kft. ügyvezetője arról tájékoztatott, hogy ez év szeptemberétől két céggel van jelen a hazai piacon az Alcatel (a másik a már korábban is működő Alcatel Hungary). Az e-businessre specializálódott, 50 fős új kft. 2001-es forgalma a várakozások szerint 2,5 milliárd forint lesz. Az Alcatel kft-je e hónapban kötött megállapodást a Tech Data Magyarország Kft-vel a Nexans (korábban Alcatel Cabling Solutions) kábelezési rendszereinek (LANmark rézvezetős és GIGAlite II. száloptikás megoldások) a forgalmazására.

A Fujitsu Siemens Computers cég tavaly elkezdte kiépíteni Magyarországon is indirekt értékesítési csatornáit. Ennek is köszönhető, hogy a PC területén az év első felében – az IDC felmérése szerint – a piaci pozícióját tekintve az ötödik helyre lépett elő.

A Samsung képviselője bejelentette, hogy 2002-ben a 3 millió tévékészülék mellett mintegy 500 ezer monitor gyártását is tervezi a cég Magyarországon, a jászfényszarui üzemben. Az árbevétel ugyanitt idén 10%-os növekedéssel elérheti a 330 millió dollárt. A képcsöves Samsung monitorok gyártása október 1-jével kezdődött meg Jászfényszarun.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36