Drága Ericsson Bluetooth

Kollár Csaba, 2001. november 20. 21:38
Az Ericsson csak a közelmúltban mutatta be új Bluetooth headsetjei második sorozatát, s máris több szakértő megkérdőjelezi, hogy a 180-225 USD közötti ár elfogadható-e a fogyasztóknak.
A készülék közel két hete kapható a skandináv boltokban, két változatban. Az első változat ára átszámítva 180 USD, míg a másodiké 225 USD. A Mobil.nu hírportálnak nevük elhallgatását kérő Ericsson-alkalmazottak úgy nyilatkoztak, hogy az árkülönbség oka nem csak műszaki jellegű, hanem közrejátszik az is, hogy a svéd korona nem tekinthető kellően stabilnak ahhoz, hogy az új headset ugyanannyiba kerüljön, mint a korábbi változat.

Tegnap a Nokia mutatott be egy hasonló Bluetooth headsetet. Ennek árával kapcsolatban egyelőre még csak találgatásaink vannak. A piacon egyébként még többek között a dán Nextlink, vagy a Motorola, illetve a Plantronics headsetjei kaphatók, illetve ezek a cégek a jövőben megjelennek ilyen termékekkel. A Plantronics bejelentése szerint headsetje 130 USD között lesz, ami jóval alulmarad az Ericsson modelljének. Elemzők szerint a fogyasztók többsége megvárja a Plantronics headsetjének megjelenését, megtakarítva majd’ 100 USD-t.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36