Az Orange kész a 3G indítására?

Kollár Csaba, 2002. június 3. 20:40
Az Orange ma hozta nyilvánosságra terveit, melyekben többek között hét új átjátszó telepítése szerepel Anglia észak-nyugati részén. A cég elmondta, hogy e fejlesztésekkel az a célja, hogy a harmadik generációs szolgáltatások már egy éven belül elérhetők legyenek a fogyasztók számára.
Eric Carson az Orange vezérigazgatója közleményében arról is hírt adott, hogy “cégünk már most felkészült azoknak a szolgáltatásoknak és alkalmazásoknak a támogatására, melyeket csak az elkövetkező négy évben kívánnak bevezetni. Ez az utolsó fejlesztés azért szükséges, hogy tovább erősítse a fogyasztók megelégedettségét és elvárását a legjobb mobilszolgáltatások iránt.” Majd folytatta “a befektetésnek két célja van. Egyfelől az ország területén biztosítani a 3G hálózatok kiépítését. Másfelől hálózatunkat alkalmassá kívánjuk tenni a gyors, szélessávú adattovábbításra, mint a multimédiás üzenetek, vagy az élő videoközvetítések.”
Kulcsszavak: Orange UMTS

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36