Istenkáromló internetes honlapok betiltása

MTI Sajtóadatbank, 2002. július 10. 08:20
Betiltottak Olaszországban öt olyan internetes honlapot, amelynek "istenkáromlásai" miatt pert indított a Szentszék hivatalos lapja, a L'Osservatore Romano.
Mint ezt a lap keddi száma megírta, az olasz pénzügyőrség a római államügyész rendeletére "elkobozta" - vagyis befeketítette azt az Egyesült Államokban készült weboldalt, amely Isten és Szűz Mária nevét "megismételhetetlen szövegkörnyezetben" használta. Négy másik honlap is hasonló sorsra jutott a L'Osservatore keresetét követően.

A pénzügyőrség két évig tartó vizsgálata során egyúttal leleplezett egy olyan internetes kereskedelmi hálózatot, amely hasonló "istenkáromló" feliratokkal ellátott trikókat árusított a világhálón keresztül.

"Ez a nagyszerű eredmény mutatja, hogy komoly és szigorú vizsgálatokkal el lehet kerülni, hogy az értékes kifejezési szabadságot olyasmire használják, ami sértheti mások érzékenységét és méltóságát" - méltatta a döntést a vatikáni lap.

II. János Pál pápa több ízben is kijelentette, hogy támogatja az internet terjedését, egyben azonban figyelmeztetett a nemkívánatos felhasználás veszélyeire. Legutóbb május 12-én szólt a témáról. A szentatya ekkor bejelentette, hogy jövőre közös elmélkedést kezdeményez az internetről, mint az evangélium hirdetésének új fórumáról - idézi fel az AFP.

Kulcsszavak: jog vallás

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55