Szövetségeket alakíthatnak a játékfejlesztők

Tóth Kristóf, 2002. december 11. 20:42
Egyes elemzők szerint a játékipar jelenlegi, kedvezőtlen helyzete arra kényszeríti a játékszoftver fejlesztő társaságokat, hogy szövetségekbe tömörüljenek, és együttes erővel próbáljanak talpon maradni.
Az új, színvonalas játékszoftverek kifejlesztési költségei az eget súrolják, az eladások pedig gyakran elmaradnak a várakozásoktól, ezért az utóbbi időben egyre több kiadó pénzügyi stabilitása rendült meg. Az elemzők ezért úgy vélik, a mindent eldöntő karácsonyi szezon, valamint két japán kiadó nagy jelentőséggel bíró egyesülése után a jövő évben szövetségekbe fognak tömörüli a játékkiadók, illetve elsősorban az európai cégek.

A francia Infogrames, Ubi Soft, és Titus Interactive, valamint a brit Eidos cégek egyaránt könnyű célpontot jelenthetnek a kedvező pénzügyi helyzetben lévő nagy kiadóknak, de azt egyelőre nem tudni, mely cégek vállalják magukra a "megmentő" szerepét, állítják a szakértők.

A japán Enix Corp. és Square Co. játékkiadók az elmúlt hónapban jelentették be egyesülési terveiket, amellyel széleskörű spekuláció vette kezdetét más cégek esetleges, hasonló lépéseiről. "A Square és Enix cégek egyesülése rávilágított arra a tényre, hogy az ipari konszolidáció logikus lépés lehet a játékkiadók jelenlegi helyzetében" - mondta Bruno Hareng, az ING elemzője.

Az Egyesült Államok, illetve Európa játékpiacára már eddig is jellemző volt a kisebb kiadók egyesülési törekvése. A viszonylag stabil helyzetben lévő társaságok ugyanis kisebb társaik felvásárlásával próbálták növelni piaci részesedésüket, miközben kitűnő szakembereket is szerezhettek.

Az elemzők biztosak abban, hogy a játékkiadók fúziós törekvései még csak a közeljövőben fognak igazán kibontakozni, amikor is az eddigieknél jóval nagyobb kaliberű egyesülésekre is számítani lehet majd. "A kisebb kiadók felvásárlása folytatódni fog, de nagyobb fúziókra egyelőre nem számítok" - mondta Sebastien Lalevee, a Salomon Smith Barney elemzője.

"A játékszoftver piacon előnyt élveznek a nagyobb cégek, mivel erős pozícióban kell lennie a társaságnak ahhoz, hogy előnyös szerződéseket tudjon kötni a kliensekkel, a fejlesztőkkel, és a filmstúdiókkal" - mondta Jean-Patrick Mousset, az SG Coven elemzője.

A lehetséges ragadozók közé az elemzők szerint a komoly játékpiaci terveket dédelgető Microsoft, a japán SEGA, az Electronic Arts, és az Activision cégek tartoznak.

Kulcsszavak: +céginfo játék

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55