Számítógépes kalózkodás - börtönbüntetés Londonban, felmentés Oslóban

MTI Sajtóadatbank, 2003. január 23. 09:16
Kétéves börtönbüntetésre ítélt egy fiatal brit számítógépkalózt kedden egy londoni bíróság. Egy norvég fiatalt ugyanakkor hazájában felmentettek azon vád alól, hogy törvénytelen cselekedetet követett el, amikor DVD-filmek kódfeltörő programját terjesztette interneten.
A 22 éves brit informatikus három, különösen veszélyes vírust hozott létre, s ezek - a Gokar, az Admirer és a Redesi 2 - több százezer számítógépet fertőztek meg világszerte. A férfit végül az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) leplezte le, igaz, ehhez hozzájárult az illető túlzott önbizalma is: egy internetes fórumon saját maga büszkélkedett el tettével.

A 19 éves norvég fiatal kapcsán egy oslói bíróság egyöntetűen úgy határozott, hogy nem sértette meg a hatályos törvényeket, amikor a legálisan saját tulajdonába került DVD-filmek kódjait feltörve olyan programot készített, amely mások számára is lehetővé tette az illegális filmmásolást. A pert nagy érdeklődés követte, mert egyfajta jelzés volt arra, a szerzői jogok birtokosai mit tehetnek saját szellemi termékük védelmében. A norvég ügyészség kedden bejelentette, hogy fellebbez az ítélet ellen.

Kulcsszavak: jog hacker

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36