A HP 2002-ben is megőrizte vezető szerepét a PDA-piacon

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2003. február 18. 13:27
A HP 2002-ben is megőrizte vezető szerepét a PDA-eszközök (Personal Digital Assistant - digitális személyi asszisztens) globális piacán. A világ első számú zsebszámítógép-szállítójaként számon tartott vállalat 52 százalékos részesedéssel rendelkezett a Windows-alapú zsebgépek piacán az elmúlt évben - derül ki a Gartner Dataquest hétfőn közzétett előzetes adataiból.
Az eredmények alapján a HP továbbra is határozott negyedéves növekedést produkált szerte a világon, és sikerült megtartania a nemzetközi PDA-piacon megszerzett második helyét. A Gartner nyilvántartása szerint a vállalat több mint 1,6 millió PDA-eszközt értékesített az elmúlt évben.

A harmadik és negyedik negyedév között a HP a piaci átlagot meghaladó ütemben növekedett. Az értékesített darabszám 292 850-ről 438 069-re emelkedett ebben az időszakban - állapította meg a Gartner Dataquest.

A HP által eladott PDA-k összmennyisége elérte a 3 millió darabot, ami újfent igazolja a fúzió utáni integrációs tervek megvalósításának sikerét. A HP-nek a kétmilliós mérföldkő elérése után mindössze kilenc, a Compaq Computer Corporationnel végrehajtott fúzió után pedig nyolc hónappal sikerült átlépnie az újabb lélektani határt.

Kulcsszavak: HPQ +céginfo pda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55