Az ATI a mobiltelefonok és a konzolok piaca felé kíván nyitni

Tóth Kristóf, 2003. március 6. 05:51
David Orton, az ATI Technologies elnöke a napokban zajló Game Developers Conference keretein belül cége közeljövőt érintő terveiről beszélt.
"Az ATI Technologies az idei évben minden korábbinál nagyobb sikereket kíván elérni a személyi számítógépekbe szánt diszkrét és integrált grafikus processzorok piacán, majd ezt követően 2004-től kezdődően a PC-ken túlmutató szegmensekben is meg kívánja vetni a lábát. Úgy gondoljuk, hogy számunkra új, roppant dinamikusan növekvő piaci területek felé kell nyitnunk" - nyilatkozta a játékfejlesztői konferencián Orton.

Orton a kanadai gyártó konkrét terveivel kapcsolatban elárulta, hogy az ATI Technologies viszonylag rövid időn belül szeretné elérni azt, hogy mintegy 1 milliárd dolláros forgalmának legalább 10 százaléka olyan eszközök piacairól származzon, mint például a játékkonzolok, a mobiltelefonok, vagy éppen a digitális set-top boxok. Az ATI Technologies bevételeinek jelenleg mindössze 5 százaléka származik ilyen, és ehhez hasonló piacokról, vagyis a cég forgalmának mintegy 95 százaléka a személyi számítógépek piacához kapcsolható.

Orton hangsúlyozta, hogy az ATI Technologies a közeljövőben kiemelten nagy figyelmet kíván szentelni a mobiltelefon-piacnak. Elmondta, hogy a cég Imageon 100 típusjelzésű, tavaly debütált 2D grafikus és MPEG-4 dekóder chipje felkeltette a mobiltelefonok gyártásával foglalkozó cégek érdeklődését, és elárulta, hogy hat hónapon belül várhatóan több olyan mobiltelefon is piacra fog kerülni, melyben az említett grafikuschip kap helyet. Az Imageon 100-as chippel jelenleg egyébként a Sharp és a Toshiba egyes kéziszámítógépei esetében találkozhatunk.

Az ATI Technologies ezenkívül a játékkonzolok piacán is jól kíván szerepelni. Orton elmondta, hogy munkatársai mind a Microsoftot, mind a Nintendót megkörnyékezik azzal kapcsolatban, hogy számukra az ATI Technologies szállíthassa a következő generációs konzoljaikba szánt grafikus megoldásokat. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy a gyártó milyen sikereket ér el a Microsoftnál, az viszont friss hír, hogy az ATI Technologies és a Nintendo közös technológiai fejlesztési projektről írt alá egy szerződést.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55