A "p" betűt tartalmazó e-maileket blokkolja a Trend Micro szoftvere
Sweeney elmondta, hogy az említett frissítés kiadását követően azonnal több felhasználó jelentkezett a Trend Micro-nál, és a szoftver nem megfelelő működésére panaszkodott. Sweeney elismerte, hogy a p betűs probléma több mint kínos, azonban a cég mentségére legyen mondva, hogy alig másfél órával a hibás frissítés után már elérhető volt a javított, 916-os frissítés, mely már mentes volt a p protekciós hibától. A szóvivő elmondta, hogy a hiba nem érinti a Trend Micro vírusirtó programjait, valamint utalt arra, hogy az eManager semmilyen összefüggésbe nem hozható a cég vadonatúj Spam Prevention Service nevezetű szolgáltatásával. Ismeretes, hogy ez utóbbi, heurisztikus elven működő spamellenes megoldást márciusban jelentette be a Trend Micro.
A cég szerint vélhetően nagyon kevés, maximum néhány tucat felhasználónak okozhatott kisebb-nagyobb nehézségeket a p protekciós hiba, melynek létezéséről egyébként a Trend Micro azonnal értesítette az eManager forgalmazókat és felhasználókat. Sweeney elmondta, hogy a hibás frissítés természetesen lekerült a Trend Micro internetes oldalairól, és arra kérte az érintett felhasználókat, hogy - amint lehet - telepítsék a javított, 916-os frissítést. Említésre méltó, hogy a Trend Micro-nál alapos vizsgálatot kívánnak folytatni az üggyel kapcsolatban, és a tesztelési szabályok szigorításával mindenképp elejét szeretnék venni annak, hogy hasonló szarvashibák a jövőben újfent előfordulhassanak.
Kapcsolódó cikkek
- Megújult a Prim.hu hírlevél!
- Kínai rakétahordozó tengeralattjáró a Google Earth-ön
- Új szolgáltatások HR szakembereknek és álláskeresőknek
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- Kínában is szolgáltathat tartalmat a Google
- Google: A Blogger elérhető már magyarul is!
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- Premierfilmek kölcsönzését tervezi az Apple az iTunes-on
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Elindult az online jegyértékesítés a Hegyalja fesztiválra
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).