Microsoft alapú mobilt készül kiadni a Motorola
A redmondi (Washington) székhelyű Microsoft ezidáig komoly erőfeszítései ellenére sem tudott jelentős sikert elérni a mobiltelefon-iparban, amely jelenleg évi 450 millió készüléket értékesít, mert a vezető gyártók nem akartak együtt dolgozni a szoftveróriással. Egyes hírek szerint a társaságok egy része attól tart, hogy a Microsoft a mobiltelefon-piacra is kiterjeszti domináns pozícióját, amelyet a Windows operációs rendszerrel az asztali számítógépek piacán szerzett.
A világ öt legnagyobb mobilgyártója, beleértve a Motorola-t is, a brit Symbian operációs rendszerét támogatja az intelligens mobiltelefonokban való alkalmazásra. A Symbian egyébként az öt vezető gyártó tulajdonában van.
Egyes szakértők szerint a Motorola mostani lépése azonban azt mutatja, hogy nem lehet örökre kiszorítani a Microsoftot a szegmensről. "Ez egy olyan kor kezdete, amelyben a gyártók belátják, hogy nem tudnak a Microsoft nélkül élni" - mondta John Strand technológiai tanácsadó.
A Motorola jelenleg a világ második legnagyobb mobiltelefon-gyártója. A három legnagyobb mobilgyártó közül a piacvezető finn Nokia potenciális riválisának tekinti a Microsoftot, és inkább a Symbian-féle operációs rendszer támogatja. A harmadik helyen álló dél-koreai Samsung Electronics korábban bejelentette a Microsoft mobiltelefon operációs rendszerének támogatását, de a megoldásra épülő készülékek később nem jelentek meg.
Kapcsolódó cikkek
- Új Razr pengemobilok a Motorolától
- Motorola mobilkijelző napelemekkel
- LCD panelbe épített napelem
- Deepfish: új mobil-böngésző a Microsofttól
- Új Motorola tömegtelefonok
- Új Motorola mobiltelefonok
- A Motorola hivatalosan bejelentette a Razor 3G változatát
- Motorola - az idén kissé nőhet mobiltelefon piac
- Motorola V1100: Újabb 3G telefon a Vodafone-nál
- Dinamóról tölthető Motorola mobilok
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.
Érkezik: mesterséges intelligencia és virtuális valóság az oktatásban
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
NIS2 visszaszámlálás: Másfél hónapjuk van a vállalatoknak a NIS2 nyilvántartásba vételre
A NIS2 direktíva számos követelményt fogalmaz meg az EU-tagállamok kiber- és információbiztonságára vonatkozóan. Magyarországon a „2023. évi XXIII. törvény a kiberbiztonsági tanúsításról és a kiberbiztonsági felügyeletről”, azaz a „Kibertan-törvény” implementálja a direktíva rendelkezéseit, melynek értelmében az érintett vállalatoknak 2024. június 30-ig regisztrálniuk kell magukat a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) által kijelölt online felületen.
WinDirStat 1.1.2.80.4.
A hordozható program látványosan megjeleníti a merevlemezen található összes fájlt, méret szerint rangsorolja azokat, az ablak alsó részén pedig különböző színekkel mutatja, hogy egyes fájlok mennyi helyet foglalnak el a lemezen.