A Telekom Austria eredményei
A Mobilkom Austria előfizetőinek száma 3,1 millió volt a félév végén, 6 százalékkal több mint egy évvel azelőtt. A forgalom 6,5 százalékkal 793,3 millió euróra gyarapodott, a pénzforgalmi többlet 0,6 százalékkal 300,7 millióra javult.
A horvát VIPnet mobilszolgáltató leányvállalat forgalma 145,4 millió eurónak felelt meg az első félévben, a pénzforgalmi többlet 17 százalékkal 60,4 millióra nőtt. A VIPnetben a Mobilkom Austria része 80 százalékos.
A szlovén Si.mobil forgalma 11 százalékkal 39,2 millió euróra nőtt, a pénzforgalmi mérlege 6,8 millió eurós többletbe fordult a tavalyi első félévi 700 ezres hiányból.
A Mobilkom Austriának nem kötelező ajánlata van a bolgár Mobiltel 25-49 százalékára, most végzi a bolgár cég átvilágítását.
A vezetékes üzletágban csökkent a bevétel, mind a forgalom, mind az árak csökkenése miatt. Ott a forgalom 2,1 százalékkal 1,084 milliárd euróra fogyatkozott. A vezetékes szolgáltatásban a Telekom Austria piaci részaránya 55,2 százalékos maradt a félév végén, ugyanannyi, mint az első negyedév végén, de kisebb a tavaly évi végi 55,3 százaléknál. A vezetékes szolgáltatás pénzforgalmi többlete 411,1 millió euróra csökkent az egy évvel azelőtti 419,8 millióról, a pénzforgalmi többlet kulcsa pedig változatlan maradt 37,9 százalékon.
Csoportszinten is a nagyobb értékcsökkenés és amortizációs kiadások miatt a működési nyereség (EBIT) 6 százalékkal 204,2 millió euróra esett az egy évvel korábbi 217,2 millióhoz képest, a csoportszintű tiszta nyereség pedig 71,3 millió euró lett, 31,1 százalékkal több a tavalyi első félévi 54,4 milliónál. Ezt a meredekebb növekedést az okozta, hogy először jelent meg a csoportmérlegben a Mobilkom Austria száz százalékban. A leányvállalat 25 százalékát tavaly vásárolta vissza a Telekom Austria a Telecom Italiától.
A beruházásokat 9,8 százalékkal 210 millió euróra fogták vissza. A félév végén az Austria Telekom nettó adóssága 2,97 milliárd euró volt, az egy évvel korábbi 3,204 milliárd helyett.
A Telekom Austria AG kedd délelőtt 9,69 euró volt a bécsi értéktőzsdén, 0,02 euróval, azaz 0,21 százalékkal drágább a hétfői zárónál. Kedden 9,71 eurón nyitott. Ötvenkét héten belül 11,10-7,39 euró között mozgott.
Kapcsolódó cikkek
- Csökkent a Telekom Austria eredménye és bevétele
- Kivezeti részvényét New Yorkból a Telekom Austria
- Telekom Austria: 35 százalékkal nőtt a profit
- Átszervezik a Telekom Austriát
- Növelte nyereségét az első félévben a Telekom Austria
- Telekom Austria: továbbra is 60 százalék fölött a profitnövekedés üteme
- Telekom Ausztria - 2006 végéig az osztrák állam nem adja el 25 százalékos hányadát
- Részvényenként 13,05 euró a Telekom Austria kibocsátása
- A mobilágazat segítette a Telekom Austriát
- A vártnál jobb eredmények a Telekom Austriánál
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.