Tanévnyitó a Digitális Középiskola Büntetés-végrehajtási Tagozatán
Mohácsi Béla, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium információs
társadalom programokért felelős helyettes államtitkára 2003. október 1-én
részt vett a Digitális Középiskola Büntetés-végrehajtási Tagozatának
megnyitóján Szirmabesenyőn, a Fiatalkorúak Regionális Büntetés-végrehajtási
Intézetében.
interneten keresztül kapott feladatok megoldásával és visszaküldésével
egyéni ütemterv szerint sajátíthatják el a tananyagot, hogy ezt követően
érettségi vizsgát tegyenek. A 19 fogva tartott mellett 30 dolgozó is részt
vesz a képzésben.
Az oktatás egy 20 munkaállomásos számítástechnikai laborban valósul meg. Az
oktatáshoz szükséges digitális tananyagot a Miskolci Egyetem és az
INNOCENTER Innovációs Központ közreműködésével a miskolci Földes Ferenc
Gimnázium tanári kara írja meg és állítja össze, amelyek kiegészítő
jelleggel kapcsolódnak a már kész és akkreditált középiskolai tankönyvekhez.
Szirmabesenyőn, a 2002. márciusában átadott felújított részlegben az intézet
lakói részére személyiségük, szocializáltságuk, életkori sajátosságaik
figyelembe vételével változatos programokat biztosítanak. Az intézet
vezetése kiemelt figyelmet fordít az oktatásra, szakképzésre, valamint a
készségfejlesztésre, a hiányzó alapismeretek pótlására. Az intézetben
folyamatosan működik általános iskolai képzés, amely összevont osztályokban
történik.
Az információs társadalom növekvő igényei, valamint a digitális távoktatás
olyan távlatokat nyithatnak meg az intézmény lakóinak képzésében, amely
hozzájárul ahhoz, hogy a felzárkóztatást követően jobb esélyekkel
illeszkedjenek vissza a civil életbe. A kezdeményezés a középfokú oktatásban
nemzetközileg is újszerűnek számít. Hasonló projektek bevezetésre kerültek
már az Amerikai Egyesült Államokban.
Ez a kuriózumnak számító kezdeményezés fontos helyet foglal el a fogva
tartottak jövőbeni sikeres társadalmi reintegrációjának megvalósításában.
Kapcsolódó cikkek
- GTS-Datanet pályázat a jövőről, diákoknak
- ECDL a szakképzésben - kölcsönös átjárhatóság
- Nyári szemeszterrel folytatódik az ingyenes Internet Oktatási Program
- Új piac a fejlődő világnak szánt laptopnak: az USA
- Három-négy éven belül minden oktatási intézményben lesz internetkapcsolat
- Microsoft: Korlátlan lehetőségek Magyarországon is
- Pedagógusképzést indított a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete
- Google- Ruanda - Kenya
- A román IT-iparág rohamos fejlődése a kalózprogramoknak köszönhető
- 700 idős tanulót vár a UPC
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).