(Újabb) ajánlat az MMS interoperabilitás érdekében
A 3G Americas, a mobiliparág egyik meghatározó szervezete ajánlással
lépett fel, melyben arra szólítja fel – nem csak az amerikai piaci
szereplőket – hogy fogadják el az MMS interoperabilitás-ra vonatkozó
ajánlást.
Elemzők a mostani bejelentéssel kapcsolatban bizakodva jegyzik meg, hogy „a 3G Americas-hoz tartozó, vagy annak a mostani ajánlását elfogadó gyártók és szolgáltatók közös érdeke, hogy a fogyasztók hálózatoktól és eszközöktől függetlenül tudjanak egymás között MMS üzeneteket váltani. Ez az elképzelés kerülhet most közelebb a megvalósításhoz az MMS interoperabilitási ajánlat bemutatásával."
Chris Pearson a 3G Americas elnökhelyettese elmondta, hogy „számos iparági elemző jóslata szering az MMS a belátható közeljövőben a jelenlegi szinthez képest megduplázódhat. Ez a hatalmas növekedés arra kell, hogy késztesse a gyártókat és a szolgáltatókat, hogy sikeresen hajtsanak végre olyan fejlesztéseket, vagy biztosítsanak olyan megoldásokat, ahol az interoperabilitás már alapkövetelmény."
A 3G Americas-nak többek között a következő cégek a tagjai: AT&T Wireless, Cable & Wireless, Cingular Wireless, Ericsson, HP, Lucent Technologies, Motorola, Nokia, Nortel Networks, Openwave Systems, Research In Motion, Rogers Wireless, Siemens, T-Mobile USA, Telcel és Telecom Personal.
Kapcsolódó cikkek
- Open XML - A felhasználók döntenek dokumentumaik formátumáról
- Iparági szabvánnyá vált a digitális aláírás 1.0
- A COBIT legújabb verziója csökkenti az informatikai kockázatokat
- MMS-cenzúra Iránban
- Megosztja egymással szabványait a Samsung és a Microsoft
- MMS fejvadászat a djuice-szal
- ISO szabvány lesz a PDF
- Közelebb az új vezeték nélküli szabványhoz
- A jövőben MMS-t is fogad a New York-i rendőrség
- T-Mobile: újabb SMS- és MMS-rekordok dőltek meg az ünnepek alatt
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
A Philips Monitors új QD-OLED monitort mutat be
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
XX. E-KERESKEDELMI KONFERENCIA BY SAMEDAY
E hét végéig még kedvezményes áron lehet hozzájutni a közelgő XX. E-kereskedelmi konferencia belépőjegyeihez, amelynek helyszíne az esztergomi Grand Hotel, időpontja pedig 2024. június 6-7.
A pénzügyi bűnözés jövője: miért kulcsfontosságú az információ-vezérelt kockázatkezelés?
Az utóbbi időben a pénzügyi bűnözés elleni küzdelem jövőbeli keretrendszerének alapjaként, az információ-vezérelt kockázatkezelés kiemelten fontossá vált. A hagyományos kockázatkezelési módszerek elavultak, nem megfelelő eredményt hoznak és így komoly kockázatokat jelentenek a szervezeteknek – állapítja meg a Deloitte friss tanulmánya.