Ipari kémkedéssel vádolják a VIA vezetőit
A tajvani újság szerint szerzői jogi visszaélésekkel és bizalomvesztéssel is vádolják a két vezetőt. A vádakat egyébként a kerületi államügyészség nyújtotta be a házaspár ellen. Az ipari kémkedési botrányban érintett cég egyébként a D-Link, amely a VIA konkurensének és technológiai megoldás-szállítónak számít.
A vádirat szerint Wen Chi Chen és Cher Wang megbízták és felbújtották az egyik beosztottjukat, aki időközben már szintén az ügy vádlottja, hogy lopjon "chipszimulációkat és iratokat" a D-Linktől. Az 1995 óta a VIA alkalmazásában álló munkatársat ezért 2000-ben bejuttatták a D-Link szoftverfejlesztési részlegébe, ahonnan 2001-ben távozott, ám magával vitte a titkos iratokat is. Az eltulajdonított dokumentumok később a VIA FTP-szerveroldalán bukkantak fel, amelyre a vállalat összes alkalmazottja és partnere felcsatlakozhat. Az alkalmazott jutalma az "akcióért" közelebbről meg nem nevezett nagyságú pénzösszeg volt.
Wen Chi Chen szombaton közleményben utasította vissza a vádakat és félreértésnek nevezte azokat. Richard Brown szerint a kifizetésekre azért lehetett szükség, hogy az alkalmazottat a VIA-nál való maradásra bírják. Ez egyébként bevett divat a vezető cégeknél, hogy így bírják maradásra a távozni akaró munkatársakat.
Richard Brown mindenesetre furcsának tartja, hogy egy cég az ellopott információkat kitegye a szerverére. Amennyiben mégis bebizonyosodik a házaspár bűnössége, fejenként négy év börtön vár rájuk, míg magának az akciót végrehajtó munkatársnak három évre kellene a hűvösre vonulnia.
Kapcsolódó cikkek
- DVD-szabványok miatt pereli az LG a Quantát
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Adásszünettel a zenéért
- A fájlcserélők miatt olcsó a kukorica
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
- iTunes azonosító kell az iPhone-hoz
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- EU-nyomásra csökkenti az adattárolási időtartamot a Google
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
7-Zip 24.05
Kitűnő, ingyenes tömörítő Windowshoz. Betömörítés / kitömörítés: 7z, XZ, BZIP2, GZIP, TAR, ZIP és WIM. Csak kitömörítés: ARJ, CAB, CHM, CPIO, CramFS, DEB, DMG, FAT, HFS, ISO, LZH, LZMA, MBR, MSI, NSIS, NTFS, RAR, RPM, SquashFS, UDF, VHD, WIM, XAR és Z.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.