Eddigi legmagasabb árfolyamát érte el a Telekom Austria részvénye
A Telekom Austria szabad forgalomban lévő részvényeinek a megnövekedett száma miatt a papír súlyozása is megemelkedik az ATX indexben. A módosításra előreláthatólag március 22-én kerül sor. A TA részvényeknek így már 52,8 százaléka közkézi, a korábbi 38 százalék után.
A Raiffeisen Centrobank (RCB) tőzsdei szakértői a fejleményeket a TA-részvényportfolió súlyozásának "vételre ajánlott"-ról "átlagon felüli arányban felhalmozandó"-ra emelésével nyugtázták. A papír célárfolyamát 11 euróról 13-ra módosították.
A TA-részvényt 2000 novemberében vezették be a bécsi tőzsdére, 9,00 eurós árfolyamon.
Kapcsolódó cikkek
- Csökkent a Telekom Austria eredménye és bevétele
- Kivezeti részvényét New Yorkból a Telekom Austria
- Telekom Austria: 35 százalékkal nőtt a profit
- Átszervezik a Telekom Austriát
- Növelte nyereségét az első félévben a Telekom Austria
- Telekom Austria: továbbra is 60 százalék fölött a profitnövekedés üteme
- Telekom Ausztria - 2006 végéig az osztrák állam nem adja el 25 százalékos hányadát
- Részvényenként 13,05 euró a Telekom Austria kibocsátása
- A mobilágazat segítette a Telekom Austriát
- A vártnál jobb eredmények a Telekom Austriánál
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.
Ennek a mobilnak van a legjobb kamerája a DXOMARK szerint
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Már lehet jelentkezni a ProSuli tanároknak szóló pályázatára
Tanítás és tanulás az MI vagy XR technológiák segítségével, mentális egyensúly a mesterséges intelligencia korában. Idén is meghirdeti pedagógusoknak szóló pályázatát a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli. A pályázat célja, hogy a tanárok a szakterületükhöz szorosan kapcsolódó digitális tananyagokat hozzanak létre, különös tekintettel a matematika, a természettudományok és az idegen nyelvek területére. Az elkészült tananyagok valamennyi hazai pedagógus számára hozzáférhetők lesznek. A 25 legjobb pályázó egész nyárra elegendő mobilinternetben részesül, 10 nyertes pedig 120 ezer forint értékű ajándékutalvánnyal gazdagodhat.
Újgenerációs, sajátmárkás készülékek a Telekomnál
A Telekom május 23-án piacra dobja az újgenerációs, saját márkás készülékeit, a T Phone 2 5G-t és T Phone 2 Pro 5G-t. A telefonok nagyobb teljesítményű processzorral, fejlett kamerarendszerrel és kiváló minőségű kijelzővel érkeznek, hogy optimalizált játék- és streaming-élményt nyújtsanak felhasználóiknak.