A Synergon csoport 2003. évi eredményei
A csoport tevékenysége 2003-ban
A cégcsoportos árbevétel 2002-höz képest azonos szinten alakult, a csoporton belül a Synergon Rt. 10%-os éves növekedést ért el, csak a negyedik negyedévet tekintve pedig 2002-es évhez képest több mint 1 milliárd forinttal, 42%-kal növelte árbevételét. A cégcsoportos szolgáltatástartalom - a stratégiai elvárásoknak megfelelően - növekedett, melyhez a leányvállalatok teljesítménye jelentős mértékben hozzájárult.
A csoport éves mérleg szerinti eredménye elmaradt az előzetes időszak eredményeitől. A társaság működésére hatással volt a konszolidációs törekvések költség- és erőforrás-vonzatai, a piac stagnálásából származó árbevétel-kiesés és az ehhez viszonyítva magas általános költségszint. A veszteség meghatározó része egyszeri, rendkívüli tételek elszámolása miatt következett be. Ezen tételek főbb elemei a külföldi leányvállalatokkal kapcsolatos többlet goodwill-értékcsökkenés elszámolása, az Atos Origin integrációs kiadásai, valamint az adóigazgatási eljárással összefüggésben meghatározott céltartalék képzése.
A 2003 üzletfejlesztési sikere, hogy az Atos Origin Information Technology Kft. 2003. október 30-ával a Synergon tulajdonába került Synergon Atos Origin Kft. néven. Az Atos Origin International B.V. és a Synergon között stratégiai partneri szerződés is született, a Synergon csoport fogja az Atos Origint a kelet-közép-európai régióban képviselni.
A Synergon csoport vezetősége a 2004-es működés nyereségessé tétele érdekében több hatékonyságnövelő intézkedés bevezetéséről döntött, melyek közül már több elindult a tavalyi év folyamán. A hozzáadott érték nyújtása tekintetében előtérbe kerültek a tagoknál az ügyféllojalitást növelő törekvések, melyek az új vevők megszerzésére is pozitív hatással lehetnek. Az Infinity és a Span az üzleti megoldások és a vállalatirányítási megoldások piaci bevezetése felé mozdult el. Az intézkedések hatálya alá tartozott a Synergon Atos Origin integrációjával végrehajtott tevékenységoptimalizálás, és a Synergon irodaházába való költözés. A Synergon magyarországi értékesítési és ügyfélkezelési hatékonyságának növelése, a változó piacot gyorsan és rugalmasan kiszolgálni képes értékesítési folyamatok bevezetése érdekében a Synergon Rt. vezetése új kereskedelmi vezérigazgató-helyettes kinevezéséről döntött.
Pénzügyi eredmények
A Synergon Informatika Rt., beleértve a konszolidálási körbe tartozó tagvállalatokat is, a 2003-as évben 19,877 millió forint árbevételt ért el, ami forint alapon számolva lényegében megegyezik a bázisidőszak árbevételével. A cégcsoporton belül a Synergon Magyarországon 10%-os növekedést ért el, míg a tagvállalatok árbevétele különböző mértékben csökkent. Pozitív tendenciára utal azonban, hogy minden csoporttag a negyedik negyedévet tekintve növelte árbevételét 2002-es évhez képest, a Synergon több mint 1 milliárd forinttal, ami 42%-os növekedésnek felel meg.
A Synergon csoport értékesítésének szektorális bontásában a telekommunikációs szektor 11%-kal, a pénzügyi szektor 15%-kal, az iparvállalatok és a közmű, közlekedés szektor 32%-kal, és az állami szektor 22%-kal képviseltette magát az időszak során. Az egyéb, szektorba nem sorolt értékesítés 20%-ot tett ki.
Az értékesítési költségek 1%-kal nőttek a 2002-es (15,383 millió forint) és 2003-as (15,538 millió forint) évek összehasonlításában, így az értékesítési költségek az árbevétel 78%-át adják.
Az egyéb működési költségek 5,244 millió forintot értek el 2003-ban, ami 17%-os növekedést jelent a 2002-es év hasonló időszakában elért 4,478 millió forinthoz képest. A tárgyidőszaki árbevétel-változással ellentétes irányba mozgó egyéb működési költségek változásának két meghatározó oka a bővülő létszám (kivéve Fibex), illetve az Infinity és Span tagvállalatokra 2003-as évre előrehozott goodwill értékcsökkenés elszámolása (teljes idei cégcsoportos amortizáció 1,088 millió forint).
Az üzemi veszteség értéke 905 millió forint, melyből a goodwill amortizáció értéke 507 millió forint. Ennek negatív hatásai - az amortizációval csökkentett eredményben - az Ebitdában is kimutatható, mely -259 millió forintra csökkent. A cégcsoport a 2003-as pénzügyi évben 510 millió forint rendkívüli veszteséget számolt el a folyamatban lévő adóigazgatási eljárás várható kötelezettségeire képzett céltartalékkal.
Az üzemi eredmény, a pénzügyi műveletek eredménye, illetve a rendkívüli eredmény egyaránt csökkent, így a 2002-ben elért 239 millió forint adózás előtti eredményhez képest a cégcsoport 2003 hasonló időszakában -1,316 millió forintot ért el. Az adózott eredmény 2003-ban -1,396 millió forint lett a 2002-ben elért 27 millió forintos adózott nyereségéhez képest.
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Sun díjak a hazai partnervállalatoknak
- A Synergon tőkét emel a cseh leányvállalatában
- Új stratégiát hirdet a veszteséges Synergon
- Synergon: kisebb bevétel, nagyobb veszteség
- A Synergon beszállna a virtuális mobilszolgáltatásba
- Synergon-Cisco: újra rendszerintegrátori együttműködésben
- A Synergon nem fizet osztalékot
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.