Sejtik honnan szivároghatott ki a Windows kódja

Kiss Ádám Zoltán, 2004. február 16. 23:16
A Windows kiszivárgott forráskódja után nyomozó szakértők szerint a nyomok egy kis szilíciumvölgy-béli céghez vezetnek. A Mainsoft nevű vállalat 1994 óta rendelkezik a Windows forráskódjával, hogy saját fejlesztéseit elvégezhesse.

2001-ig a Microsoft csupán cégek egy igen szűk körének tette elérhetővé a mindenféle védelemtől megfosztott alap-kódot. A vizsgálatok azután indultak meg, miután a Microsoft elismerte a kód kiszivárgását, de egyben bejelentette, hogy ez nem saját forrásai biztonsági hiányosságai révén történhetett. Ekkor kezdte meg az ügyben a nyomozást az FBI-is. A szakértők egyre több olyan nyomra akadnak, melyek a BBC szerint a Mainsoft-hoz vezetnek. A Windows kódhoz leginkább MainWin nevű programjához volt szüksége a Mainsoft-nak. Ez a szoftver segít eredetileg Windows alá készült szoftvereket átültetni Unix operációs rendszerre. A szakértők a Mainsoft mérnökeinek fájljait vélik felfedezni az interneten megjelent kódok között. A kódok tulajdonképpen egy 205 MB-os csomagban találhatóak, ez a Windows 2000 és az NT4 kódjainak körülbelül 15 százalékát tartalmazza. A Mainsoft érdemben nem tudott nyilatkozni, de kijelentette, hogy kész bármiben együttműködni a nyomozás sikerének érdekében.

Kulcsszavak: Microsoft jog Windows

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55