Az IBM folytatja a múlt évben elindított tanári konferenciasorozatát

forrás Prim Online, 2004. március 5. 13:00
Az IBM Magyarországi Kft. 2004-ben is folytatja a múlt évben a közép- és felsőoktatási intézmények informatikai tanárai részére elindított konferenciasorozatát.
A tavaly novemberben tartott rendezvényre húsz felső- és hét középfokú oktatási intézményből érkeztek a tanárok, akik a konferencián különböző IBM-termékekkel ismerkedhettek meg, valamint kétnapos továbbképzésben részesültek. Az IBM a nagyszámú érdeklődő és a pozitív visszajelzések alapján 2004-ben kétszer fogja az IBM tanári konferenciát megrendezni. Az első eseményre az április 17-18-i hétvégén, az ELTE Infoparkban lévő épületében (1117 Budapest Pázmány Péter u. 1/c) kerül sor.

Az idei, első rendezvény tervezett programja szerint szombaton délelőtt plenáris előadást hallgathatnak a résztvevők, majd az előző évihez hasonló bontásban, párhuzamosan több, az IBM technológiáit bemutató oktatás következik. A bemutatott szoftver technológiák a következők: IBM Rational, DB2, WebSphere, Lotus, Tivoli, valamint e-Learning megoldások és a CATIA – CAD/CAM program.

A programról további információ Andrési Attilától, az IBM Magyarországi Kft. szoftver oktatási programfelelősétől kérhető a következő e-mail címen: attila_andresi@hu.ibm.com.
Kulcsszavak: IBM-hu oktatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36