Félévzáró a Digitális Középiskolában

forrás Prim Online, 2004. március 5. 18:18
Véget ért az első félév a Digitális Középiskolában. A hátrányos helyzetű roma hallgatók egy farsangi rendezvény keretein belül ismerhették meg a félév elején meghirdetett tanulmányi verseny eredményeit. A projekt vezetői közölték, hogy több más megyében is tervezik ennek a képzési formának a kiterjesztését.
A Földes Ferenc Gimnázium, a Miskolci Egyetem és az INNOCENTER Innovációs Központ Kht. konzorciumi együttműködésével, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával folyik a képzés a Digitális Középiskolában a múlt év szeptemberétől. A tanév 264 tanulóval indult, közülük 213-an a roma tagozaton, 51-en a büntetés-végrehajtásin kezdték meg tanulmányaikat. A képzés négyéves, érettségivel zárul, az oktatás nagy része távoktatásos, számítógéppel támogatott, online digitális középiskolai képzés. A konzultációk, a tanárokkal való találkozások a megye kistérségi központjaiban levő középiskolákban folynak. A kezdeményezés a középfokú oktatásban nemzetközileg is újszerű.

A program sikeresnek tűnik, és már megvannak továbbfejlesztésére az elképzelések. Ezek része, hogy megyénkben a most 9. évfolyam folytatná tanulmányait - felmenő rendszerben -, és szeptemberben újabb 9. évfolyam indulna, továbbá, hogy három másik megyében is elindulna a képzés a 9. évfolyammal, másik háromban pedig megszerveznék a Digitális Általános Iskolát.

A március 2-i félévzáró farsangi összejövetelen Csepeli György, az IHM politikai államtitkára hirdette ki a tanulmányi verseny eredményét a Földes Ferenc Gimnáziumban. Az eredmény a következő:

A legjobbak voltak

A roma tagozaton a legjobb tanulmányi eredményt Török Tiborné (Edelény), Pusi József (Edelény), Lázár Györgyné (Mezőkövesd), Budai Zsolt (Szikszó), Rontóné Farkas Anna (Tiszaújváros), BV személyi állomány: Kalmár Zoltán, BV fogvatartottak: Ruszó Elemér.

www.digitaliskozepiskola.hu

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36