Négy magyar nyertes az IBM egyetemi támogatási pályázatán

Kovács Attila, 2004. március 17. 19:47
Dietrich Rössner, az IBM Magyarország ügyvezető igazgatója ünnepélyes keretek között március 17-én adta át az IBM Faculty Award programja hazai nyerteseinek a pénzjutalmat.
Tavaly hét magyar pályázatot küldtek a hazai elbírálók az IBM központjába, ahol egy nemzetközi zsűri értékelte azokat. A kelet-európai és észak-afrikai térségből (EMEA) a magyar egyetemek nyertek legnagyobb számban támogatást. Négy pályázó kapta meg a kért összeget, amelyeknek nagyságrendje 4-10 ezer dollár.

Az IBM Faculty Award programjának egyik nyertese a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékének úgynevezett elosztott rendszerek projektje lett, melynek vezetője Juhász Sándor. Az IBM Faculty Award másik győztese ugyanezen a tanszéken az alkalmazotti informatika munkacsoport, amely Charaf Hassan egyetemi docens vezetésével fejleszt adatbányászati algoritmusokat, illetve a már meglévő algoritmusokat igyekszik kiterjeszteni elosztott környezetre, vagyis több számítógépre. A Faculty Award harmadik pályázati díját az ugyancsak a Műegyetem Méréstechnika és Információs Rendszerek tanszékén működő Hibatűrő Rendszerek Kutatócsoport kapta, amelynek vezetője Pataricza András. Az ő kutatásaik a modellbázisú megközelítésen alapulnak, amelyet a szabvány UML modellező nyelv támogat.

A negyedik pályázati díjat a pályázati programon belül a Veszprémi Egyetem Információs Rendszerek Tanszéke nyert. Az egyetemen mindössze 2003. szeptember óta működik a Műszaki Informatikai Kar. A tanszéken Tarnay Katalin egyetemi tanár vezeti az úgynevezett távközlési rendszerek professzori labort, amely a Faculty Awardra pályázott. A tanszék előrehaladottabb e-business megoldások oktatását is végzi, és terveik között szerepel, hogy ezeket a jövőben e-learning módszerrel is oktassák.
Kulcsszavak: IBM-hu oktatás

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36