Fájlcserélő-perek Európában is

Kiss Ádám Zoltán, 2004. március 30. 23:25
Az USA-ban már gyakorlattá váló magánszemélyek elleni perek sorára számíthatnak az európai felhasználók is, mivel az IFPI nemzetközi lemezipari szövetség 247 fájlcserélő beperelésére készül Kanada mellett Dániában, Németországban, és Olaszországban is.

Az International Federation of the Phonographic Industry (IFPI) ezzel az akcióval az amerikai lemezkiadói szövetség (RIAA) példáját követi. A jelek szerint mindez csupán a kezdet, az IFPI már be is jelentette, hogy további európai országokban is tömeges perekre készül. A mostani akcióban leginkább érintett ország Dánia, ahol 120 felhasználónak küldtek levelet, felszólítva őket vagy tevékenységük azonnali abbahagyására és kártérítés fizetésére, vagy a jogi lépésekre való felkészülésre. Az IFPI nem is titkolja, hogy a RIAA taktikáját követi, szerintük erre azért került sor, mert az amerikai szövetség lépéseit sikeresnek ítélik meg, bár ennek némileg ellentmond egy a napokban elkészült tanulmány, mely szerint a fájlcserélő hálózatok nem csökkentik bizonyíthatóan a CD-eladásokat. Az IFPI szerint a per előtt álló európai felhasználók leginkább a Kazaa, a DirectConnect, a WinMX, az eMule és az iMesh hálózatait használták zenei fájlok letöltésére.

Kulcsszavak: IFPI filecserebere jog

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Csúcstechnológiás cukormonitorozó rendszert vezet be itthon a magyar 77 Elektronika Kft.

A száz százalékban magyar 77 Elektronika Kft. új generációs, folyamatos cukormonitorozó rendszert vezet be itthon. A hazai piacon úttörőnek számító, magyar nyelven működő, egybeépített szenzor-távadó eszköz az eddiginél sokkal felhasználóbarátabb megoldást biztosít a diabéteszesek számára, amely a nap 24 órájában folyamatosan méri a szöveti cukorszintet. 

2024. május 10. 19:25

Szegedi IT-startupból nemzetközi siker

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 18:27

Toronyház nyolcszögletű prizma kialakítással és vízszintes elhelyezhetőséggel

A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. 

2024. május 10. 17:44

Magyar szakember nyerte az International Loyalty Awards „Év Embere” díját

Kecsmár Zsuzsa, az Antavo Loyalty Cloud társalapítója és stratégiai vezetője nyerte idén a nívós „Év Embere” díjat a Dubaiban megrendezett International Loyalty Awards-on.

2024. május 10. 16:00

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36