IT 2004: visegrádi IT-négyek

forrás Prim Online, 2004. április 13. 14:40
A hazai szakemberek és a velünk együtt az Európai Unióhoz csatlakozó visegrádi országok informatikai rendezvényének indult IT 2004 - Jiri Polak (Csehország), Waclaw Islowski (Lengyelország) meghívásával - időközben olyan nemzetközi szaktekintélyek részvételével gazdagodott, mint Eugene Kaspersky (Kaspersky Lab) vagy Pierre Aschlimann (Computer Associates), illetve a brüsszeli Telecities képviselői. A hozzájuk csatlakozó neves hazai előadói névsort áttanulmányozva nem túlzás azt állítani, hogy az április 21-22-én Visegrádon megrendezésre kerülő IT 2004 az informatikai szakma egyik legjelentősebb nemzetközi találkozója és eszmecseréje lesz.
A résztvevő országok sokszínűsége következtében informatikai szempontból a "visegrádi négyek" a jövő héten nem a négy országot, hanem a résztvevők négy csoportját jelenti majd: a kormányzat (politika), a vállalati megrendelők, a szolgáltatók és - végül, de nem utolsósorban - az önkormányzati felhasználók képviselői lesznek jelen, mégpedig mind az előadói, mind a hallgatói oldalon.

Az önkormányzati felhasználók jelenlétét egyebek mellett az is mutatja, hogy az IT 2004 része az Intelligens Települések Országos Szövetségének konferenciája. A másik három csoportot reprezentálja egy kivonatos ábécésorrendbe rendezett előadói névsor.

Az IT2004 hazai kormányzati-politikai előadói: Baja Ferenc (MeH), Bakonyi Péter (IHM), Baráth Etele (NFH), Bozó Pál (KVVM), Csepeli György (IHM), Fogarassy Károly (EÜ minisztérium), Horváth József (FVM), Jankó Attila (ITDH), Jambrik Mihály (IHM), Kovács Kálmán (IHM), Pataki Dániel (NHH), Molnár Gyula (OGY) Rogán Antal (OGY), Toller László (Pécs Önkormányzata-ITOSZ), Suhajda Attila (HTEC) és még sokan mások.

A megrendelői oldalt képviselik: Alföldi Ferenc (GE), Both Vilmos (MTE-Telkes Tanácsadó Rt), Futó Iván (APEH), Jungbauer József (VISZ-Keler Rt.), Pap Gyula (OTP), Loncsár Tibor (Mol), Ludányi Arnold (Pénzügykutató Rt), Soós Miklós (MATCH), Tzetkov Julian (Kockázati Tőke Alap); és folytathatnánk még a sort.

A szolgáltató oldal előadói: Balogh Zsolt (APC), Brenner János (Infoszféra), Deme Csaba (Albacomp), Füzes Péter (Oracle), Gáspár Gyula, Gaál László, Ládonyi János (Microsoft), Kürti Sándor (Kürt Rt.), Kóka János (IVSZ), Kőnig Róbert, Csilling László, Szabó Gábor (Pannon GSM), Ludman Lajos (KFKI), Molnár János, Ujj Béla (HP), a már említett külföldi előadók és sokan mások.

A konferencia külön szekcióban foglalkozik a csatlakozás utáni lehetőségekkel, az ICT technológiai trendekkel, a kis- és középvállalkozásoknak nyújtott szolgáltatásokkal, az önkormányzatok és az informatikai kapcsolatával. Az IT2004 folytatja a Magyar Tudományos Akadémián tavaly megrendezett IT 2003 hagyományait azzal is, hogy a konferenciát kamara-kiállítás kíséri, és az itt bemutatott megoldások versenyezhetnek az "Év leginkább innovatív megoldása" egymilliós értékű díjért, amely félmillió forint készpénzzel és félmillió forint értékű hirdetési felülettel jár. A nyertes a díj mellé 15 perces prezentációs előadási lehetőséget is kap, amely a második nap programjába épül be.

A részletes program és a teljes előadói névsor megtalálható: http://www.it2004.hu

Kulcsszavak: EU konferencia

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36