Microsoft Gold Certified Partner minősítést kapott a Scala

forrás Prim Online, 2004. április 22. 12:40
A Scala Business Solutions bejelentette, hogy megszerezte az exkluzív Microsoft Gold Certified Partner minősítést. A Gold elismerés révén a Scala már korai stádiumban hozzáférhet a fejlett Microsoft-technológiákhoz és más erőforrásokhoz.

A Microsoft Gold Certified Partner program azokat a partnereket ismeri el, akik bizonyították tudásukat és elhivatottságukat a Microsoft-technológiára épülő szoftveralkalmazások fejlesztése terén. A Microsoft Gold Certified Partnerek a legmagasabb szintű Microsoft hozzáférési jogosultságokkal rendelkeznek azokhoz az eszközökhöz és támogatásokhoz, amelyekre a piaci megjelenéshez szükségük van. A program keretein belül a Microsoft a kiemelt független szoftvergyártók számára korai fázisban elérhetővé teszi az új technológiákat és a szükséges eszközöket, így a béta-verziós termékeket, az elsőbbségi hivatkozásokat és más kiemelt műszaki információkat lehetővé téve ezzel a platformjukra történő termékfejlesztést.

Andreas Kemi, a Scala Business Solutions vezérigazgatója a következőképpen foglalta össze az eddigieket: - "Szoftvereink úgy készültek, hogy kizárólag a Microsoft platformon fussanak. 1997 óta elkötelezett hívei vagyunk a Microsoft technológiának; kapcsolatrendszerünk egészében több mint 10 évre tekint vissza. Számos műszaki újításukat használjuk, saját teljes funkcionalitásunkkal és kapcsolatainkkal kiegészítve. Nagyon örülünk a Gold Certified Partner státusz elérésének, amellyel több piacra juttathatjuk el Microsoftra épülő megoldásainkat, több felhasználót érhetünk el, és kínálatunk még nagyszerűbb lehetőségeket biztosíthat a kis- és középvállalkozások számára."

Kulcsszavak: Microsoft +céginfo Scala

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel

25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.

2024. május 8. 15:57

Okoseszközök széles skálájával bővült a Huawei termékportfóliója

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 15:36

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36