Fontos jogi csatát nyertek a P2P fájlcsere szolgáltatók

Milkovits Gábor, 2004. augusztus 21. 18:59
Az amerikai szövetségi fellebbviteli bíróság legfrissebb ítélete szerint a P2P szoftverek kifejlesztői nem tartoznak felelősséggel azért, amit termékük segítségével egyes felhasználók véghezvisznek.
A P2P fájlcsere során a felhasználók technikailag egymással osztanak meg bizonyos tartalmakat, ami fontos különbség a központi szervert/szervereket igénybe vevő internetes szolgáltatásokhoz képest. A bíróság pontosan ezzel, vagyis a fájlcsere hálózatok sajátos struktúrájával indokolta ítéletét, ebből fakadóan ugyanis a rendszer megalkotói semmilyen ellenőrző, vagy irányító tevékenységet nem gyakorolhatnak a felhasználók felett. Más volt a helyzet a hagyományos hálózati infrastruktúrán keresztül jogvédett tartalmakat kínáló társaságok, például a Napster esetében, amellyel szemben ugyanez a bíróság annak idején elmarasztaló ítéletet hozott. Az indoklásban az is szerepel, hogy az esethez könnyű megfelelő analógiákat találni a korábbi technológiákkal kapcsolatos ügyek között - ma pedig már mindenki számára egyértelmű, hogy nem tilthatják be például a videomagnókat csak azért, mert néhányan illegális célra használják őket. A bíróság szerint idővel a piaci tényezők révén mindig kialakul egyfajta egészséges egyensúly a forgalmazók és a felhasználók érdekei között, legyen szó akár kazettás magnóról, akár mp3 lejátszóról.

A mostani ítélettel egyébként jóváhagyták egy alacsonyabb szintű jogi fórum verdiktjét, amely az amerikai zenei és filmforgalmazók által a Grokster és a StreamCast P2P fájlcsere szolgáltatók ellen benyújtott kereset nyomán született. Fred von Lohmann, a Grokster képviselője azzal a hasonlattal élt az ügy kapcsán, hogy a feszítővasakat készítő emberek aligha felelősek az azokkal elkövetett betörésekért. Az ítélet nyomán a lemeztársaságoknak és filmstúdióknak továbbra is csak arra lesz lehetőségük, hogy az egyedi fájlmegosztókat pereljék kártérítésért a hálózatok létrehozói és üzemeltetői helyett. Az amerikai hanglemezipar mostanáig több mint 3400 ember ellen nyújtott be ilyen keresetet, amelyekből 600 eljárás egyenként átlagban körülbelül 3000 dolláros kártérítés megítélésével végződött.

Kulcsszavak: filecserebere jog

Színes ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Egy új tévé színt visz a mindennapokba

Ma már nemcsak azért vásárolunk televíziót, mert a sugárzott műsorokat szeretnénk nézni, hanem mert a forradalmian új készülékek számtalan lenyűgöző funkcióval lettek ellátva. Hozzájárulnak ahhoz, hogy magasabb szintre emeljük a tévézés élményét.

2024. április 28. 22:16

A múlt feltárása, a jövő segítségével!

Kevés izgalmasabb terület létezik a régészetnél. Vajon mi rejtőzik a régi idők, épületek falai mögött? Felfedezések, meglepetések sokasága, amire nem igazán lehet felkészülni. Egy ilyen terepmunkát azonban nem lehet csak úgy, ásóval elvégezni, és még Indiana Jonesnak is óriási segítség egy-egy digitális, innovatív, 21. századi eszköz!

2024. április 15. 18:46

Megéri-e az elektromos autózás?

Az elektromos autók használata ugyan már nem új keletű dolog, mégis még mindig nagyon megosztó témának számít. Vannak megrögzött ellenzői és szinte már vallásos áhitattal tisztelői is ennek a közlekedési eszköznek, de az igazság vélhetően valahol a kettő között lesz. Nagyban múlik ugyanis sok dolog azon is, hogy milyen felhasználói szokásaid vannak a mindennapokban. A következő cikkben azonban összegyűjtöttük az elektromos autózás néhány pozitívumát.

2023. június 19. 09:31

Mire jók a chatbotok?

Éjjel-nappal elérhető chates ügyfélszolgálatot fenntartani igen költséges. A legtöbb weboldal számára nem is érné meg. Van azonban egy módszer, amivel jelentősen lehet növelni a felhasználói élményt, mégpedig chatbot használatával.

2023. június 16. 10:27

Hogyan válassz szoftverfejlesztő céget 5 lépésben?

Ha jelentős tőkét, erőforrásokat és időt fektetsz be egy szoftverfejlesztési projektbe, akkor egyáltalán nem mindegy, hogy milyen cégnek szervezed ki az adott feladatot.

2023. április 24. 09:12

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36