Bevezették a Freesoft részvényeit a BÉT-re

MTI Sajtóadatbank, 2004. szeptember 23. 09:40
Bevezették a Budapesti Értéktőzsdére szerdán a FreeSoft Szoftverfejlesztő és Számítástechnikai Szolgáltató Rt. részvényeit.
Horváth Zsolt, a BÉT vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy idén ez az első részvénybevezetés a tőzsdén, jövőre pedig három-öt új papírral számolnak. A tőzsde vezetője hangsúlyozta, hogy a
magyarországi intézményi befektetők "kényelmesek", hiszen inkább az alacsony kockázatú és így alacsony nyereséget biztosító állampapírokba fektetnek be és kihagyják azt a lehetőséget, hogy a kockázatosabb, ám jóval magasabb hozamú részvénypiaci befektetéseket helyezzék előtérbe.

Vaspál Vilmos, a Freesoft elnöke elmondta, hogy társasága egy "budapesti székhelyű szoftvermulti céggé szeretne válni". Az MTI kérdésére közölte, hogy 20-30 IT-céget tartanak látókörükben és érdemesnek arra, hogy esetleg akvizícióról tárgyaljanak velük. Elmondta: jelenleg 5-6 céggel tárgyalnak arról, hogy vagy csatlakozzanak a Freesofthoz, vagy a társaság megvásárolja őket.

A társaság itthon egyedi szoftveralkalmazási fejlesztéseken dolgozik, külföldön viszont úgynevezett "alkalmazásmigrációs szoftvereket" (LEITA - Legaci IT Application Transformation)
fejlesztenek, ezek segítenek a társaságok régi szoftvertechnológiáról az újra való átállásában.

A Freesoft Rt. tőzsdei megjelenéshez kapcsolódó nyilvános részvénykibocsátásában a befektetők 7,7-szeresen túljegyezték a felkínált 50 ezer darab Freesoft-részvényt. Összesen 385 000
részvényt jegyeztek le 693 millió forint értékben. A részvényjegyzés után a munkavállalók és a cég vezetőinek tulajdoni hányada 62,6 százalékról 45,82 százalékra csökkent, a belföldi intézményi befektetőké 2,48 százalékról 7,04 százalékra, a belföldi magánszemélyeké 34,93 százalékról 47,15 százalékra nőtt.

Az egyedi szoftverfejlesztéssel foglalkozó Freesoft Rt. alaptőkéje május végén 1 milliárd 50 millió forint volt, amelynek 90 százaléka a menedzsment tulajdonában van, akik nem kívánnak megválni részesedésüktől. A részvények 10 százalékával egy pénzügyi befektető rendelkezik.

A társaság 2003. évi árbevétele 634 millió forint, nyeresége 15 millió forint volt. A kamatfizetés, adózás és értékcsökkenési leírás előtti nyeresége (EBITDA) 42 millió forintot tett ki.

A kibocsátási tájékoztató szerint a Freesoft az idén 959 millió forint nettó árbevétellel és 249 millió forint EBITDA-val (kamatfizetés és adózás, értékcsökkenési leírás előtti nyereség)
számol.

Jövőre 1,3 milliárd forint, azt követően, 2006-ban pedig 1,68 milliárd forint nettó árbevételt tervez. Jövőre a tervezett EBITDA 324 millió, 2006-ban pedig 421 millió forint.

A társaság stratégiája szerint erőteljes expanzióra törekszik belföldön és külföldön. Bizonyos piaci szegmensekben, például az irodaautomatizálás területén meghatározó piaci szerep elérését tűzte ki célul. A termékpaletta bővítését részben fúziókkal, akvizíciókkal kívánja biztosítani a társaság.

A Freesoft tavaly leányvállalatot alapított Németországban. Jövőre az Amerikai Egyesült Államokban tervezi leányvállalat létrehozását, távolabbi terveiben pedig a kínai és a brazil piaci megjelenést célozza meg.

A részvények kijelzése FREESOFT, a tőzsde B kategóriájában forognak, a bevezetési ár 1800 forint volt, árlépésköze 1, kötésegysége 1. A szoftvercég részvényei a tőzsde nyitása után egy
órával 1980 forinton forogtak, ez 10 százalékos drágulás, forgalmuk is jelentős, 118 millió forint volt.

Az értéktőzsdére 1 435 000 darab, egyenként 1000 forint névértékű, 1,435 milliárd forint össznévértékű dematerializált, névre szóló, "A" sorozatú Freesoft-törzsrészvényt vezettek be.
Kulcsszavak: FreeSoft tőzsde

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36