SSA Global: jelentős előrelépés a piacorientált termékstratégiában
A cég nagy horderejű stratégiai bejelentései közül a következők emelhetők ki:
1. A vállalati erőforrás-tervezéssel (ERP) foglalkozó ügyfelek részére az egyik konvergencia platform az SSA ERPLN, amelynek új, 6-os verziója több, az SSA által kínált platform (SSA Baan, SSA MK, SSA Manman) egyesítését célozza. A több mint 300 millió dolláros fejlesztés nyomán 300 új funkciót és 26 új modult tartalmazó, nemzetközi téren ez év augusztustól forgalmazott SSA ERPLN 6-os verziójának honosítását, magyar változatának kidolgozását a hírek szerint a hazai partner Datorg Team Kft. rövidesen megkezdi. A Gartner cég megállapítása: a diszkrét gyártás területén az SSA Global terméke a legjobb;
2. A cég másik konvergencia platformja, az SSA ERPLX 8.3-as verziója 2005. elején jelenik meg, egységesítve, illetve egybe foglalva az SSA BPCS, SSA PRMS, SSA PRISM és SSA Infinium MM/PR 2.0 szoftver csomagokat, várhatóan kiváltva majd az újakon kívül a jelenleg itt felsorolt négyet működtető felhasználók érdeklődését is;
3. Az SSA új zászlós hajója lehet a nemrég megjelent Financial Management 2.0-ás változata, egy globális, nagyvállalati méretű pénzügyi menedzsment megoldás, amelybe nem kevesebb, mint 78 új funkciót építettek be;
4. Az SSA Global megerősítette világméretű stratégiai szövetségét az IBM-el és a kanadai Cognos céggel. Az IBM-kapcsolatban mindkét fél jelentős fejlesztési erőforrásokat kíván invesztálni, így az SSA Global standardizálja az IBM WebSphere technológiát az úgynevezett „streamline” integrációra, és átfogó portál infrastruktúrát dolgoz ki. Kérdésre válaszolva, Cooksley lehetségesnek vélte, hogy a jövőben a két cég – illetve hazai partnerei - átfogóbb vállalati projektekben együttesen lépjen fel esetleg nálunk, Magyarországon is;
5. Az SSA Global új rendszerei már támogatják, illetve támogatni fogják a Linux operációs rendszert, mind a RedHat-et, mind a SUSE-t;
6. Az ipari igényekre reagálva, az SSA Global hét új ERP alapfunkcionalitást fejleszt, illetve bővíti azokat olyan specializált területeken, mint az ellátási lánc tervezése és működtetése, ellátási kapcsolatmenedzsment, pénzügyi menedzsment, kollaboratív megrendelés menedzsment, vállalati teljesítmény menedzsment, CRM és termék életciklus menedzsment;
7. A cég azzal bővíti új változatú termékeiben az ipari fókuszt, hogy az SSA ERPLN 6.1 iparág-specifikus megoldásokat nyújt elektronikai, repüléssel és űrhajózással, valamint védelmi feladatokkal kapcsolatos, illetve gépészeti és szerelőipari tevékenységekhez. A 2005. elején megjelenő SSA ERPLX a feldolgozó ipar számára szintén fog új ágazat-specifikus alkalmazásokkal rendelkezni;
8. Eaves szerint az SSA Global középtávon a mai alapplatformok, termékvonalak alapján épülő egyetlen, egyedi, teljesen integrált rendszer megvalósításában gondolkodik, és az igények által vezérelt ellátási hálózatot kíván ügyfélkörében megvalósítani, fenntartani;
9. Cooksley hangsúlyozta, hogy az új, helybeni akkreditációs és certifikációs folyamatok révén a felhasználók ugyanazt a konzisztens szolgáltatás-minőséget fogják tapasztalni, mint amit az SSA Global közvetlenül nyújt ügyfeleinek, ugyanakkor tanúsítással feljogosított partnerek fogják a support tevékenységet a helyi piacokon számukra nyújtani. Az SSA „Certified Channel Network” csatorna különösen azok számára lesz előnyös, akik olyan országokban (pl. hazánkban) ügyfelek, ahol nincs az SSA Globalnak közvetlen értékesítése, illetve specifikus ágazatban tevékenykedő felhasználók, akiknek igényeit legjobban specializált ágazati fókuszú partnerekkel lehet kielégíteni.
A sajtótájékoztatót követően mintegy 120 fővel megrendezett milánói SSA Global kliens fórumon jelentős számban vettek részt magyarországi Baan rendszereket használó cégek képviselői, illetve az SSA Global partnereként ismert Datorg Team vezető munkatársai.
Kapcsolódó cikkek
- Magyarul is elérhető az SSA ERP legújabb változata
- SSA Global: negyedéves pénzügyi eredmények
- SSA Global: befejezte az Epiphany felvásárlását
- Az S&T az SSA Global oldalán beszáll az ERP üzletbe
- SSA Global: rekord pénzügyi eredmények
- Humán erőforrás-menedzsment alkalmazás-fejlesztő céget vesz az SSA Global
- Orosz piacon az amerikai SSA Global
- Az SSA Global felvásárolná az Epiphanyt
- SSA Global: igény szerinti beszállítóilánc-megoldások
- SSA Global: pénzügyi eredmények
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hazánkban is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia
Magyarországon is versenyhátrányba kerülnek azok a munkavállalók, akik nem képesek alkalmazni a mesterséges intelligenciát (MI), és azon médiavállalatok, amelyek nem integrálják az új technológiákat a munkafolyamataikba – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) friss tanulmányában, hozzátéve: a magyarok inkább pozitívan gondolnak az MI-megoldásokra.
Indul az emberszabású robotok sorozatgyártása
Már jövőre megindulhat az első ipari célú humanoid robotok sorozatgyártása. Ezekkel az eszközökkel a manuális tevékenységek több mint fele automatizálható. Az emberszabású robotok bevezető ára 80.000 euró körül várható, de így is nagyjából másfél év alatt megtérül egy ilyen beruházás – mutatta ki tanulmányában a stuttgarti központú Horváth csoport, amelynek magyarországi tagja az IFUA Horváth.
KPMG: Az energiaipar sem ússza meg a genAI bevezetését
Óvatosak a generatív mesterséges intelligencia bevezetése kapcsán az energiaipari vezetők. A KPMG Global Energy CEO Outlook legutóbbi kutatása szerint a vezérigazgatók a jelenlegi ingatag geopolitikai és politikai helyzetben is bizakodóak a növekedési kilátásokat illetően, a befektetések terén pedig legfőbb prioritásuk a generatív mesterséges intelligencia. Lelkesedésüket mérséklik azonban az etikai problémák és a kiberbiztonsági kockázatok. A kutatásból az is kiderül, hogy a vezérigazgatók az ESG-t ma már az üzleti siker egyik alapjának tartják.
A műanyaghulladékot a felére csökkentették az ABB finnországi gyárában
A hulladékok újrahasznosítására irányuló innovatív eljárások bevezetésével az ABB finnországi Porvoóban találha-tó gyártóüzeme 50 százalékkal csökkentette a vegyes műanyaghulladék mennyiségét, és 2023-ban közel 20 száza-lékkal javította az újrahasznosítás arányát. Az újrahasznosítási erőfeszítések fontos lépést jelentenek a Föld erőfor-rásainak megőrzése és az ügyfelek fenntarthatósági kötelezettségvállalásainak támogatása felé; ezen erőfeszítések 2024-ben 16 égerfa átlagos súlyának megfelelő mennyiségű polipropilént takarítanak meg.